Még a végén „jó bőr” leszek
Minden reggelem és estém nagyszerű társai a Helia-D krémek, úgyhogy szeretném Veletek is megosztani, milyen változásokat tapasztalok a használatuk által, illetve mire kell odafigyelni a még látványosabb végeredmény érdekében. Első körben: minden nap használom! Ez fontos a változáshoz.
A karcsúsító zselénél a bizsergető érzés, amit mindig érezni szoktam, az érfalakra való hatást jelzi. Javulnak a kötőszöveteim, stimulálja a vérkeringésemet, ezért is lesz kicsit pirosabb a bőröm, ami teljesen természetes.
Paprika és fahéjolajat tartalmaz, ennek köszönhető a vérbőség fokozó hatása. Igen markáns növények ezek, pláne ilyen koncentrált formában, ami nagyszerű segítség a narancsbőrtől való búcsúzásban. A vérbőség fokozása pedig felpörgeti a salakanyag ürülését a szervezetből, amire ugyancsak rásegítek a napi 3-4 l teámmal, vízzel, ezáltal igazán hatékonyan zajlik le a méregtelenítési folyamat a szervezetemben. Olvass még a témában
A bőröm egyáltalán nincs kiszáradva, sokkal puhább, lágyabb tapintású lett, hiszen hidratál is a krém. A narancsbőröm is rohamosan csökken. Komolyan! Elég göröngyös voltam a problémás testrészeken (has, fenék, combok, és még a karomon is). Nagyszerű kiegészítője minden fogyókúrának, alakformálásnak, csak ajánlani tudom.
A bőrfeszesítő testápolót is egyre nagyobb lelkesedéssel használom. Bevallom őszintén, amikor kicsit mélyponton voltam, akkor ez volt az egyetlen, ami kimaradt a programomból.
Ezt a kenceficét elsősorban a bőr rugalmasságának megőrzésére fejlesztették ki, tehát ha Te is átalakulóban vagy, akkor feltétlenül használd! Fogyókúránál elengedhetetlen, hogy foglalkozz a bőröddel, ha szép eredményt szeretnél. A testápoló mélyen hidratál, jojoba olajat, E-vitamint is tartalmaz, amiről köztudott, hogy öregedésgátló. A shea vaj a bőr nedvességmegtartó képességének tesz jót, az aloe vera, a rozmaring és a citromhéj felturbózzák a bőr anyagcseréjét, valamint nagy szerepet játszanak a cellulitisz eltüntetésében, a bőr feszességének és rugalmasságának megtartásában pedig a szőlőmagolaj segédkezik. Igazán ütős kis hatóanyag mix, nem igaz? 🙂
Nagyon gyorsan beszívódik a bőrbe, úgyhogy csak krémezek, és már kész is vagyok. Hidd el, apró pici lépésekkel kezdődik minden változás, és ha kedveled a minőségi kozmetikumokat, akkor életmódváltásodban pont ez lehet első pici lépés! Hajrá, Te is legyél „jó bőr”!
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




