Ilyen mértékű fizikai igénybevétel után csábító lehet a láblógatás gondolata, ezzel azonban nem tennél jót sem a testednek, sem a lelkednek. Inkább fokozatosan csökkentsd az izmaid terhelését, és indulj kisebb kocogásra vagy hosszabb sétákra!A lényeg, hogy a normál tartományban legyen a pulzusod, így a szíved és az érrendszered is regenerálódhat. Arról nem is beszélve, hogy a napfény és a friss levegő csodát tesz a hangulatoddal.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Akármilyen távon tetted magad próbára, bizonyára hosszú hetek vagy hónapok kemény munkája áll mögötted, hiszen készülnöd kellett a megmérettetésre. Az álmod valóra váltása után természetes, ha egy kicsit tanácstalannak érzed magad. Segítünk, hogyan tovább!
Sétálj nagyokat!
Pótold a folyadékot és az ásványi sókat!
Közvetlenül a versenyt követően nem érdemes alkoholt fogyasztanod, hiszen az további vizet von el a testedtől, márpedig inkább bőséges utánpótlásra lenne szükséged. Figyelj rá, hogy a megfelelő vízmennyiség bevitele mellett az ásványisó-háztartásod is helyrebillenjen. A sportitalokat pont ilyen célra találták ki – csak a cukortartalmukat is nézd meg, mert ebben a tekintetben kellemetlen meglepetés érhet! A kávét is kerüld el egy-két napig, ha lehet.