Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Tévhit, hogy az erős nőktől félnek a...

Tévhit, hogy az erős nőktől félnek a férfiak – csak ekkor kell aggódnod

Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

A siker nem csak a tiéd lehet – közösen is profitálhattok belőle

Párkapcsolatban élve sem neked, sem a szerelmednek nem lenne szabad önös eredményként elkönyvelni az egyéni sikereket. Persze, ezt könnyebb akkor tisztázni és összhangban tartani, ha akkor jönnek a tényleges eredmények, amikor már régebb óta együtt vagytok. Ebben az esetben kisebb az esély rá, hogy „kisajátítod” a dicsőséget, hiszen – ha nem is magától értetődően, de – a szerelmed is hozzátett az előrelépésedhez.

Bár a karrieredért nyilvánvalóan te dolgozol meg igazán, azért a kedvesed is hozzáteszi a magáét. Ha mással nem, azzal igen, hogy támogat, bátorít, melletted áll a mélypontokon.

Ekkor tehát könnyebb osztozni a sikereken, és bár az érdem elvitathatatlanul a tiéd, a kapcsolatotok ugyancsak profitál abból, ha legalább az egyikőtök elismerten sikeres, és jól keres.

Probléma legfeljebb akkor adódhat, ha már úgy csöppensz bele egy kapcsolatba, hogy iszonyú sokat letettél az asztalra, ráadásul mindezt teljesen önerőből tetted. Alapvetően persze ez sem gond, de megváltozik a mérleg nyelve akkor, ha az újdonsült barátod alaposan lemaradt mögötted. De ekkor is van megoldás!

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/2
Következő»
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.