Az elmúlt években a mentális egészség körüli párbeszéd végre kimozdult a suttogás szintjéről. Egyre többen keresnek pszichológust, coachot, terápiás lehetőségeket – és ez szerintem az egyik legjobb dolog, ami a társadalommal történhetett. De az, hogy leülsz egy szakember elé heti egyszer negyvenöt percre, még önmagában nem fog megváltani semmit. A terápia nem varázspálca, nem csodagyógyszer, nem is egy hely, ahol majd kapsz egy diagnózist vagy magyarázatot, amit aztán a jövőben kifogásként használhatsz a viselkedésedre. És ezt én is a nehezebbik úton tanultam meg.
A megjelenés és a részvétel nem ugyanaz
Terápiára járni nagyszerű dolog, de elmenni az ülésre, és részt venni rajta nem ugyanaz a dolog.
Őszintének lenni, reflektálni a saját döntéseinkre, problémáinkra, felismerni, hogy egy-egy reakciónk esetleg nem jogos sérelemből, hanem félelemből vagy fájdalomból fakad, korántsem magától értetődő.
A közkeletű vélekedéssel ellentétben a terápia célja nem (csak) az, hogy kibeszéljük, hogyan bántott bennünket a világ, és biztosan nem az, hogy a sebeinket nyalogassuk, hanem az, hogy megértsük, ezek a hatások hogyan formálták a személyiségünket, és ez hogyan állhat most potenciálisan a saját boldogságunk útjába. Akár úgy, hogy nem vagyunk képesek kiállni magunkért, akár úgy, hogy mi magunk leszünk azok, akik másokra projektáljuk a fájdalmunkat. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 25. a numerológia szerint: anyagi egyensúly
Hogyan hozod meg a nagy döntéseidet? Derítsd ki, milyen döntéshozó vagy!
Nem akarok többé büszke lenni arra, hogy mennyi mindent kibírok
5 dolog, amit a vásárlók most a legjobban keresnek egy lakásban – egy ingatlanszakértő szerint
A terápiás kapcsolat egy közös munka: ha csak az egyik fél dolgozik benne, nem fog működni, és az oroszlánrésze gyakran nem is a terápián, hanem két ülés között zajlik, amikor a valódi életben kell alkalmaznunk a terápián tanultakat, sokszor olyan helyzetekben, amelyekben minden egyes porcikánk tiltakozik ellene.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






