A téli hideg, száraz időjárás, igencsak megviseli bőrünket. Erre pedig nem árt időben felkészülni!
Biztosítsd be magad, és bőröd egészségének megőrzését, a következő 7 tippünk segítségével!
Változtass!
Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban tegyél félre minden olyan szépségápolási terméket, ami olajat, vagy zsírt tartalmaz. Lehetőleg, az erős festéseket is mellőzd, és ilyenkor az sem túl hasznos, ha rendszeresen maszkokat, pakolásokat használsz! Ezek ugyanis mind közrejátszanak abban, hogy még inkább szárítják a bőrt!
Tedd félre őket nyugodtan tavaszig, addig pedig bőven elég, ha sima hidratálókrémmel óvod bőröd egészségét. Szakértők is felhívták már rá a figyelmet, hogy sosem szabad ugyanazokatz a termékeket használni télen amit mondjuk augusztusban használunk. Légy figyelmes, és mindig nézd meg az összetevőket! Így biztos, hogy a kívánt hatást tudod majd elérni!
Mozogj folyamatosan!
Nem titok: amíg nyáron természetes, hogy sokkal több folyadékot viszünk be, ezáltal sokkal többet is mozgunk, még ha nem is tudatosan, addig viszont a hideg évszakokban hajlamosak vagyunk eltunyulni. Sokan nem tudják, hogy a mozgás javítja és erősíti a bőr kötőszöveteit, általa pedig kívülről is sokkal ragyogóbbnak, és sugárzóbbnak fog tűnni a bőröd. Nagyon fontos, hogy télen is rengeteg vizet fogyassz, és semmiképpen ne hagyd abba a mozgást!
Természetesen, ennek már nem kell kinn történnie, bőven megteszi az is, ha otthon a tv előtt gyakorolsz egy kicsit. A lényeg a rendszeresség! Ellenben, ha még kedvező és száraz az idő, rétegesen felöltözve, nyugodtan elmehetsz akár futni is! Meglátod mennyivel jobban fogod magad érezni, amikor a hideg ellenére, érezhetően jobb lesz a keringésed, és ezáltal a kedved is!
A megfelelő fürdő
A hideg idő hatására sokan választják azt a megoldást, hogy este belecsobbannak egy igazán forró fürdőbe. Tény, hogy a meleg víz ellazít és relaxál. Viszont légy óvatos, mert a forró víz és pára, rettenetesen szárítja a bőrt, mindezt úgy, hogy talán észre sem veszed. Igazából úgy tartják, hogy mindig egy 26-28 fokos közepes hőmérsékletű vízben kéne lubickolni, az lenne az ideális. Ami 30 fok fölött van hőmérsékletben, az már felér egy termállal, és hosszútávon nem is egészséges.
Nem csak szárít, de az ereket is súlyosan kitágíthatja! Amennyiben szeretnéd megőrizni bőröd hidratáltságát, használj zabliszt alapú termékeket, de a legjobb, ha saját magad készítesz egy kevéske lisztből bőrradírt, és ezzel hámlasztod le a bőröd a fürdés után!
Rendszeres arcmosás
A bőr felső rétege olyan, akár az üveg. Ahhoz, hogy megőrizze csillogását, elengedhetetlen hogy rendszeresen fényesítsék, az-az, jelen esetben felfrissítsék, méghozzá vízzel. Nagyon fontos, hogy minden nap, a hideg ellenére is, amikor csak lehet, többször mosd meg az arcod. Ezáltal felfrissül a keringésed, több vér jut a bőrcellákba, és sokkal jobban kivirul az arcbőr. Hogyha pedig kifejezetten fiatalos és fényes arcbőrt szeretnél, használj olyan tisztítókat, amik glycolic savat tartalmaznak. Ez a sav ugyanis táplálja a bőrszövetet, hidratál, és megszabadít a felső felesleges hámrétegektől, amik már amúgy is elkoptak. A legjobb bőrradír.
A fény ereje
Biztos te is hallottál már arról, hogy a fény mennyi mindenre használható, és mennyi jótékony hatása lehet például a fényterápiának. A bőr három dimenziós felület, állítják a szakértők. Viszont az ember, nem tudja egyszerre mindegyik felületet külön ápolásban részesíteni. Amennyiben lehetőséged van rá, menj el a bőrgyógyászodhoz, és vegyél igénybe valamilyen LED lámpás kezelést. Most már mindenféle eljárás és új technika létezik, aminek az alapját a fény pozitív hatása szolgáltatja.
Aki kicsit tehetősebb az otthonra is vásárolhat már hasonló készülékeket, így elkerülheted a hosszas várakozást. A LED fény hatására ugyanis, serken a kollagén termelődés, tágulnak a véredények, a bőr pedig simává válik. Talán hihetetlenül hangzik, de a rendszeres fényterápiával akár éveket fiatalodhatsz!
Védd magad télen is!
Sokan úgy vélik, hogy csak nyáron ajánlott napolajat és különböző SPF tartalmú készítményeket használni. Nagy hiba! Ugyanis a napvédelem elleni szerekre, a hideg időkben is nagy szükség lehet! Ezek segítséget nyújthatnak a száradás, az izzadás, de még az elszíneződések ellen is. Ráadásul télen is nagyon magas már az UV sugárzás, ami ellen kizárólag SPF tartalmú fényvédőkkel tudunk hatásosan védekezni. Használj tehát télen is napkrémet, nyugodtan!
Egyébként, most már szerencsére, nagyon sokféle terméket lehet kapni a testápolóktól kezdve, az ajakápolókig, ami SPF faktorral bír. Tehát vásárláskor figyelj arra, hogy lehetőleg ilyen dolgokat vegyél, amik rendelkeznek egy bizonyos védőfaktorral!
Hámlassz!
A hideg idő hatására, sajnos nagyon gyorsan és erőteljesen képes kopni a bőr. Sokszor zavaró lehet, hogy hiába mossuk és hidratáljuk bőrünket, akkor sem tudunk megszabadulni a felesleges lehámlott rétegektől. Erre a legjobb ajánlott módszer az, ha valamilyen hámlasztót használsz. Vigyázz arra, hogy ne savas hámlasztás legyen, mert az már mélyhámlasztásnak fog minősülni és sokkal több kárt okozhatsz vele mint egyébként.
Aki mégis ilyen módszert szeretne igénybe venni, az látogassa meg a kozmetikusát, és bízza szakemberre a kezelést. Viszont nagyon sokféle, otthon is alkalmazható, savmentes hámlasztót lehet már kapni, különböző drogériákban. Hasonlóan a bőrradírhoz, ezek is csiszolják, puhává és ragyogóvá varázsolják a bőrt. Hetente egyszer ajánlott a használata!