A legtöbb szülő augusztusban már nagyon várja a nyári szünet végét. Én a nyár utolsó hónapjában általában már gyomorgörccsel élek. Vajon megbirkóznak a gyerekeim a rájuk váró nehézségekkel? Vajon én megbirkózom mindennel, ami még előttem áll? Ez a tanév az eddigieknél nehezebben indult… és én már most kivagyok…
Két gyerek dupla teendő
Nekem „csak” két gyerekem van. Mindig mondom, hogy minden tiszteletem azoké, akik több gyermeket nevelnek. Én idén már a kiadott tanszerlista beszerzésekor rosszul voltam, annyi füzet és miegymás kellett, hogy folyton elvesztettem a fonalat, hogy mit, melyik gyereknek kell megvennem.
Tudom-tudom! Milyen anya az ilyen, aki még ezt sem tudja megoldani? De nekem ez valami rémálom! Nem értem, minek új füzet énekből, amikor az előzőbe is alig dolgoztak (természetesen nem vettem újat, kitéptük az elejéről azt a két lapot, amin volt néhány hangjegy). De ez csak a jéghegy csúcsa.
Sokkal nagyobb pálya következik akkor, amikor kiderül, milyen az órarend, milyen edzések és milyen különórák lesznek az első félévben. Mindkét lányom aktívan sportol, ami fantasztikus, de minden nap külön program eljuttatni őket az edzésekre. A kicsit ráadásul kétféle sport is érdekli. Nem volt elég a heti két karate, kellett valami még mellé, hogy az energiáit lekössük, így elvittük kajakozni – ha már a Duna mellett élünk, ez kézenfekvő volt. Ezzel azonban újabb kört vettünk a nyakunkba szülőként.
Tudom-tudom, mindent a gyerekekért, de este hatra úgy nézünk ki a férjemmel, mint két őrült.
Bevallom, fáradt vagyok. A munka és a sok elfoglaltság a gyerekek körül úgy kikészít, hogy a tanévkezdést soha, de soha nem várom. Két gyerekkel kétszer annyi teendő van. Természetesen boldogan megteszek mindent értük, nekik, és ők is egyre önállóbbak már, de jelenleg úgy érzem, hogy nyáron minden könnyebb volt.
Nyár vs. ősz
Nyáron a gyerekek sokáig alszanak és mindent van idő megcsinálni. Mivel home office-ban dolgozom, nagyon kényelmes, hogy kicsit tovább alhatunk, hogy 8-kor indulhasson a munka. Nem kell sehova rohanni, van idő mindenre reggel, amire ősszel soha. Nem tudom, mások hogyan csinálják, hogy iskolaidőben szép komótosan leülnek együtt reggelizni. Mi úgy rohanunk, mint a mérgezett egér, és így is kicentizve érünk a suliba. 6-kor kelek (de ilyenkor még alig tudom kinyitni a szemem), tízórait csomagolok a gyerekeknek, sétálni viszem a kutyát (inkább csak egy rövid pisilésre).
Mire a lányok elkészülnek, pont indulni kell, így a reggelire nem marad idő. Lehet, hogy egy órával előbb kéne kelni, 5-kor. Ám mi, mindannyian úgy kifáradunk előző nap, hogy ilyen korán senki nem tud felkelni.
Ismerek egy anyukát, aki 4-kor kel, hogy még futni is el tudjon menni a közös reggeli és a matekgyakorlás előtt.
Bevallom, ez számomra már az alien kategória. Én már reggel 6-kor rossz anyának érzem magam, valamit nagyon rosszul csinálok, az biztos.
Más kérdés, hogy a gyerekek nem kívánnak enni semmit ilyen korán, szívesebben majszolják el a friss, házi szendvicset az iskolai első szünetben, és díjazzák, hogy kicsit tovább alhatnak reggel. Nyáron nincs ilyen gondunk. Együtt megreggelizünk a férjemmel, együtt indítjuk a napot. A lányokat pedig hagyhatom addig aludni, ameddig csak akarnak. A kamaszoknak nagy szükségük van az alvásra, és ez ősszel nem igazán lehetséges. Nyáron hagyhatom őket, nincs kényszer.
Mindig reménykedem
Amikor eljön a szeptember, már tudom, hogy novemberig nincs megállás, folyamatosan futunk, hogy odaérjünk valahova: suliba, edzésre, orvoshoz, állatorvoshoz, bevásárolni, stb. De én mindig reménykedem. Abban bízom, hogy majd az épp aktuális tanév jobb lesz. Eddig még nem jött el az a felszabadult iskolakezdés, amit az álmaimban elképzeltem. Talán majd jövőre… ja, nem!
A nagyobbik lányom akkor megy középiskolába. Vajon felveszik? Hogy tud majd beilleszkedni. Mi lesz vele? És velem? Mi lesz velünk? Azt hiszem, nem gondolok most erre! Ezt a tanévkezdést éljük túl valahogy…