A búcsú
Amikor a húgom leánybúcsúja után vártuk a csajokkal, hogy értünk jöjjenek a férjeink. Minden férfi megállt, kedvesen integetett nekünk és puszit adott a párjának, egyedül az én férjem volt az, aki köszönés helyett káromkodott, hogy mekkora dugóban kellett jönnie és üvöltött, hogy siessek már beszállni a kocsiba, különben itthagy.
A kérdés
15 év házasság után – amiből talán az első két év volt jó, a többi csapnivaló – lett egy új kapcsolatom, amibe óriási lelkesedéssel ugrottam bele. A volt férjem egy évtizeden keresztül nézett levegőnek, de Misi észrevett és „látott” engem! Örömmel mentem hozzá nyolc hónap járás után. A figyelme először hízelgő volt, majd egyre terhesebb. Mindenbe beleszólt, mindig együtt akart lenni és telefonon is folyamatosan kapcsolatban akart maradni, amikor külön voltunk. És én ehhez jó pofát vágtam – mert örültem, hogy van mellettem valaki, akinek fontos vagyok – pedig Misi viselkedése ellenőrző és irányító volt. Az egyik barátnőm szóba hozta ezt, én pedig éppen mentegettem Misit, amikor nekem szegezte a kérdést:
„Tanácsolnád a lányodnak, hogy maradjon egy olyan házasságban, mint amilyen a tiéd?”
Úgy éreztem, mintha gyomron vágtak volna. Fizikai rosszullét tört rám attól, hogy elképzeltem a 17 éves lányomat egy ilyen férfi mellett, hogy folyamatosan engedélyt kér, magyarázkodik, szabadkozik, mentegetőzik. Egy héttel később elindítottam a válási procedúrát. Olvass még a témában
