Mintegy tíz évvel ezelőtt fénykorát élte a szupermarketes bevásárlás. Az emberek úgy gondolták, nincs is annál ésszerűbb megoldás, mint egy helyen megvenni mindent, amire csak szükség lehet egy háztartásban. Az elgondolással nincs is baj, de gyorsan kiderül, hogy a szupermarketekben a bevásárló listán sorakozó tételek mellett egy rakás olyan terméket is a kosarunkba pakolunk, ami addig eszünkben sem volt. Hogy miért? Mert az ügyes marketingesek célja, hogy a bevásárlás végén minél nagyobb összeget hagyj a pénztárnál. Ehhez pedig trükköket, rafinált manipulációs módszereket vetnek be ellened. Nézzük, mik is ezek…
4/6 Trükkös árazás
Szinte mindenki beleszalad élete során legalább egyszer abba, hogy az árcímkén látható, legnagyobb betűmérettel szereplő árra hagyatkozik és nem veszi észre az apró betűs figyelmeztetést. Ez vonatkozhat arra, hogy csak törzskártyás vásárlók számára garantált a feltüntett ár vagy legalább 3 darab termék vásárlása esetén érvényes. Sokan csak a pénztárnál vagy utólag szembesülnek azzal, hogy többet fizettek a termékért, mint arra előzőleg számítottak.
Egy másik jellegzetes tévedés, amikor két, egymás mellett elhelyezett, látszólag egyforma méretű termék közül az olcsóbbat választjuk. Végül kiderül, hogy bár a csomagolásuk egyforma méretű volt, de a tartalmuk már közel sem. Így lehet, hogy az olcsóbb termék valójában drágább, ha a kilogrammonkénti árat vesszük alapul.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!