Szülés lépésről lépésre: így követik egymást a fázisok

Szülés lépésről lépésre: így követik egymást a fázisok

Címlap / Életmód / Család / Szülés lépésről lépésre: így követik egymást a fázisok

A szüléstől a legtöbb nő tart, ha nem is vészesen, annyira azért igen, mint egy-egy idegen, ismeretlen dologtól. Emiatt jó, ha minél több infót begyűjtesz erről a természetes folyamatról, hiszen minél tájékozottabb vagy, annál kevésbé lesz ijesztő az egész. Most ismerkedj meg a szülés fázisaival!

Nulladik fázis

A nulladik fázis nem mindenkinél jelentkezik, legalábbis nem mindenki érzékeli az ezzel a szakasszal járó jelenségeket. Az utolsó hetekben azonban sok kismamánál jelentkeznek a keményedések, illetve vannak, akik jósló fájásokat is éreznek.

Elsőre ijesztőek lehetnek, de mind hosszúságukban, mind erősségükben és gyakoriságukban eltérnek a későbbi, valódi összehúzódásoktól.

Amennyiben a 36. hét előtt tapasztalod őket, érdemes magnéziumot szedned, ez után azonban már nem célszerű, hiszen így megnehezítheted a későbbi, természetes tágulást.

A nulladik fázisban tapasztalt összehúzódások tehát nem veszélyesek sem rád, sem a babára. Egyes vélemények szerint ilyenkor a méh gyakorol a későbbi kihívásra, illetve felpezsdíti a véráramlást, ami tulajdonképpen mindkettőtöknek jót tesz.

Első fázis

Az első fázis megjelenése már a szülés beindulására utal. Sok kismama aggódik, hogy vajon rájön-e, mikor érkezik el ez az idő? A válasz az, hogy egész biztosan tudni fogod, akkor is, ha korábban rendszeresen tapasztaltál jósló fájásokat, és akkor is, ha sosem volt részed ilyesmiben.

A tágulási szakaszban ugyanis rendszereződnek a fájások, és hosszuk is fokozatosan nő. Az elején jöhetnek össze-vissza, 20-10 percenként, de az is lehet, hogy 2 percesekre váltanak, majd ismét visszaesnek 5-6 percesekre. A lényeg, hogy rendszeresen és megállítatlanul jönnek, ezzel elindítják a méhszáj tágulását. Ezek a fájások nem túl vészesek, általában a menstruációs görcsökre hasonlítanak, és leginkább deréktáji fájdalommal járnak. Nem kell azonnal kórházba rohannod velük!

Nyugodtan tusolj le, esetleg szundíthatsz, pihenhetsz is egyet, ha az éjszaka közepén vagytok, és nem érzed magadat rosszul. Kórházba akkor kell menned, ha a fájások rendszeresen 4-5 percesek, vagy ritkábbak, elfolyt a magzatvíz, vagy vérezni kezdesz, esetleg túlságosan aggódsz. Egyébként nem kell sietned, hiszen ez a szakasz akár 12 óráig (vagy jóval tovább) is eltarthat, és jelentős részét sokkal kényelmesebb otthon, megnyugtató és ismerős közegben tölteni.

Ebben a szakaszban természetes a hasmenés és a hányás, a szervezeted tisztul és készül a szülésre. Az első fázishoz tartozik az aktív szakasz is, ami már valóban erős összehúzódásokkal jár, és az érzet kiterjed a derékra, hasra, az egész alsótestre. Ilyenkor érkezel el a 7-9 centis táguláshoz, ami talán a legrosszabb ás legnehezebb része a szülésnek.

A legtöbben ilyenkor teljesen elveszítik időérzéküket, egyesek befordulnak, mások kiabálnak, vannak, akik sírnak, vagy császármetszésért rimánkodnak. Mindegyik érzés, gondolat teljesen normális és a szülőszobán senki nem fog tőle meglepődni. A lényeg, hogy megtaláld azt a praktikát, ami számodra a legjobb. Van, akinek a séta segít, másnak a fekvés, megint másnak a masszázs, vagy a gondoskodó simogatás, esetleg az éneklés, vagy a sírdogálás. Próbálj arra koncentrálni, hogy minden egyes összehúzódással előrébb vagy! A szünetekben pedig pihenj, lélegezz mélyeket, igyál egy-egy korty vizet!

Második fázis

Amennyire hosszú lehet az első szakasz, a második annyira rövid – főleg többedszer szülőknél. De első gyermek esetében is megeshet, hogy néhány perc alatt világra jön a csecsemő. Ez éppúgy normális, mint az akár 1,5 órás kitolási szakasz.

Ennek felismerésétől is tartanak a kismamák, de pontosan ugyanúgy egyértelművé válik, mint ahogy a fájások rendszereződése a szülés beindulásának legelején. Az erős és nehezen viselhető fájások egyszer csak átváltanak, és úgy fogod érezni, hogy azonnal nyomnod kell.

Ilyenkor megvizsgálnak, és ha úgy látják, a méhszáj teljesen eltűnt, kezdődhet is a szülés legjava (Ami megdöbbentő benne, hogy a korábbiakhoz képest gyakorlatilag fájdalommentes.) Ellenkező esetben kicsit vissza kell tartanod a fájásokat – ami kvázi lehetetlen, de menni fog – annak érdekében, hogy odabenn ne sérüljön semmi.

Amikor a tolófájások érkeznek, neked is nyomnod kell: minden egyes kontrakció során kicsit lejjebb halad a gyermek a szülőcsatornában. Fontos, hogy hallgasd a szülésznőd tanácsait, ha sikerül együtt működnöd vele és a babával, sokkal gyorsabban a végére érhettek a folyamatnak.

Amikor a baba feje nekifeszül a gátadnak, elérkezik a gátmetszés ideje – ennek szükségességéről alapvetően az orvos dönt, de Magyarországon bevett gyakorlat, hogy elvégzik ezt a lépést is. Persze, ha ettől nagyon idegenkedsz, kérhetsz gátvédelmet. Utóbbi esetén azonban különösen fontos, hogy minden utasítását kövesd a szülésznőnek! Ha a gáton már áthalad a baba feje, egy-két tolófájás után meg is születik.

Harmadik fázis

A harmadik fázisban minden bizonnyal már nem érdekel senki is semmi, ugyanis itt már kezedben tarthatod a kisbabádat.

Mi jöhet még? Ha hiszed, ha nem, két szakasz még éppen hátravan. A lepényi szakaszban meg kell szülnöd a méhlepényt, ami szerencsére már könnyedén kicsusszan a baba nyomán, és ezzel együtt távozik a köldökzsinór, továbbá némi vér, folyadék.

A legtöbbször ez már semmilyen fájdalommal nem jár, abban az esetben okozhat csak nehézséget, ha a méhlepény nem akar magától leválni, illetve maradtak belőle darabkák a méhben, amit a későbbi komplikációk elkerülése végett gondosan el kell távolítani.

Ez sajnos nem túl kellemes, ahogy maga a szülés utáni vizsgálat, és a varrás sem. Jobb helyeken ilyenkor már melletted lehet az apuka, és a gyermeked is, továbbá kaphatsz fájdalomcsillapítót (akár gázt), hogy ne legyen annyira fájdalmas az utómunkálat.

Negyedik fázis

Végül elérkezik a szülés legkellemesebb, de legalábbis legfájdalommentesebb része. Ugyan néhány napig valószínű nehezedre esik az ülés, a sétálás, a gyermekágyi szakaszban egyre jobban és jobban fogod érezni magadat. Ez az időszak a lepény megszületésétől kezdve, egészen a szülést követő 6 hétig tart.

Sokan idesorolják a szülés utáni varrást és az aranyórát is, mások úgy vélik, ez még az előző fázishoz tartozik. A tényen mindenesetre nem változtat, hogy szülés után (főleg a szoptatás alatt) még tapasztalni fogsz összehúzódásokat – ezek a méh minél gyorsabb zsugorodását, kiürülését segítik elő, tehát azt, hogy hamar visszaálljon az eredeti állapot.

A tényleges gyermekágyi szakaszban már bőségesen otthon lehettek, de a szülést a szakirodalom egészen addig nem tekinti befejezettnek, amíg a vérzés, majd később a rózsaszínes folyás tart. Ez normális esetben legkésőbb 6-8 hét után teljesen véget ér. Ekkora már a szülés emlékei is megszépülnek, legalábbis kevésbé elevenen élnek, hiszen melletted van az a csoda, akiért megérte olyan sokat küzdened.

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!