Nemrégiben volt szerencsém részt venni egy nemzetközi újságíró konferencián, ahol a számos, életre szóló tapasztalat között az is emlékezetes volt, hogy megtapasztalhattam, 20 különböző ország fiai és lányai hogyan néznek a magyarokra. Sztereotípiák persze minden nemzetről vannak, némelyeknek alapja is van, mások teljesen légből kapottak, mégis érdekes volt hallani, mi jut eszébe másoknak először a magyarokról. Íme, az én tapasztalataim.
5/7 „Mi ez a Trianon dolog?”
Nagyon érdekes volt, ahogy szinte kivétel nélkül, mindenki hatalmas mosollyal kérdezte, hogy mégis miért pörgünk mi még mindig ezen a Trianon-kérdésen? Furcsa volt, hogy egy olyan témát, amit mi itthon még mindig nagyon érzékenynek találunk, azt máshol már egyértelműen poros történelmi adatnak gondolják – persze, nem ők vesztették el az országuk kétharmadát, mondhatnánk, hogy úgy könnyű továbblépni.
De azért mindenképpen elgondolkodtató volt, hogy sokan látnak bennünket úgy, mint akik nem képesek a fájdalmas emlékeket lenyelni, és ahelyett, hogy a megoldáson dolgoznánk – például a környező országok diplomáciai kapcsolatait építve – inkább egy megváltoztathatatlan, lassan százéves csonton rágódunk.
6/7 Pödört bajusz
Én azt hittem, ahogyan azt nem gondolja már senki, hogy lóháton járunk a plázába, úgy a bajusz-kérdésen is túlléptünk már. De amikor megláttam egy pólót, amin magyar történelmi alakok voltak a bajuszok alapján rendszerezve, kiderült számomra, hogy a külföldiek meg ezen a bajusz dolgon nem tudnak túllépni. Talán tőlem is csak azért nem kérdezték meg, hogy miért nincs, mert lány vagyok.
7/7 Budapest, te csodás!
Végül, csak hogy hízzon kicsit a májunk: a fiatal külföldiek, legalábbis akikkel én mostanság találkoztam, azért nem keverik össze Budapestet Bukaresttel, és romantikus sóhajjal kiáltanak fel, ha meghallják a nevét. Szép épületek, hatalmas bulik, zöld parkok és – a külföldi pénztárcával mérve – alacsony árak jutnak eszükbe. Csak egy hetet voltam távol, de valahányszor Budapestről beszéltek, mindig honvágyam lett.
