Ha visszagondolunk óvodás vagy kisiskolás korunkra és végig vesszük, ki milyen személyiség volt és milyen ember lett felnőttként, sokszor meglepő változásokat tapasztalunk. Akkoriban még csak azt vettük észre, hogy vannak csendesebb, bátortalanabb társaink és vannak, akik önkéntes csapatvezetőként élik a kis életüket, mindenről van véleményük és ki is mondják azt. Eszünkbe sem jutott, hogy kiderítsük, mik lehetnek a különböző személyiségű osztálytársaink viselkedésének háttarében. Az önbizalom velünk születik – írja Ranschburg Jenő a Szülők könyve című nagysikerű kötetében. De akkor mégis hová tűnik már az első években?
A gyermekkori önbizalom hiány lehetséges okai
Az egyik kétgyermekes anyuka ismerősöm mesélte, hogy a most második osztályos kislányának az osztálytársai közül minden második gyermek szülei elváltak. Túlzás lenne persze azt állítani, hogy az egyszülős családban nevelkedő gyermekek mindegyike önbizalomhiányban szenvedne, ám maga a válás, a család szétszakadása egy komoly rizikófaktor lehet ezen a területen. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy néhány gyermek életében éppen az egyik szülőtől való eltávolodás adja meg a kiteljesedés lehetőségét, s a szülők válása után lesz kezdeményezőbb, nyitottabb, érdeklődőbb.
Sajnos sokan még mindig azt gondolják, hogy a verés az egyetlen olyan nevelési módszer, amivel ártani lehet a gyermek testének és lelkének. Valójában a verbális bántalmazással mélyebb sebeket ejthet a szülő a gyermeken, mintha nagy ritkán, nyomós indokkal ráhúz egyet a fenekére. A túlzott féltés, a gyerek önállósági törekvéseinek folyamatos aláásása éppen olyan káros lehet, mint a túlzott engedékenység. Amikor a gyermek nem azért nem tudja, hol a határ, mert nem keresi, hanem azért, mert nincs is. Gyermekpszichológusok szerint a jól kijelölt és következetesen meghúzott határok egyfajta biztonságot adnak már 2-3 éves korban.
A gyermek szocializációja nem akkor kezdődik el, amikor beszélni kezd, hanem már a születését követő első néhány napban – hangsúlyozza Ranschburg Jenő. A visszahúzódó, elkerülő, szorongó szülő hangulata és viselkedése erős hatással van gyermekre. Nem törvényszerű ugyan, hogy folyton feszélyezett anya gyermeke is azzá váljon, de kutatások szerint ez gyakran megtörténik.
A szülő-gyermek függőségi viszony esetében fontos, hogy az az évek alatt fokozatosan megszűnjön. Ehhez kell ösztönös tehetség, de kell hozzá tudatos gondolkodás is, hogy szem előtt tartsa a szülő: gyermeke nem lesz mindig kisbaba, akit ölben hurcolászhat, megetethet, tisztába tehet. Nem kényszerítheti pólyába. A hosszan tartó leválási folyamat valahol három éves korban éri el azt a szintet, amikor a gyermek és a szülő egyforma intenzitással kezdeményezi a másikkal való interakciót. Ezt megelőzően a gyermek az, aki folyton a szülő érdeklődésére, törődésére szomjazik, majd ahogy megismeri a világot maga körül, tágul az érdeklődése és fokozatosan egyre önállóbbá válik. Ebben jó, ha a szülő támogatja, ösztönzi.
A legtöbb nőnek vannak jól megfogalmazható elképzelései egy gyermekről már az előtt, hogy ő maga is anyává vált volna. Akkor jön a megdöbbenés, amikor kiderül, hogy a prekoncepció köszönő viszonyban sincs azzal, ami a gyermeke személyiségéből szép lassan kibontakozik. Ez a szülői frusztráció („mást vártam”) a gyermekben kialakítja a kóros megfelelési kényszert, mert valahol érzi, hogy amit tesz, és ahogyan teszi, nem a legjobb. Tudatalatt észleli, hogy anya valami mást szeretne.
Út a sikeres felnőttkor felé
Szakamberek szerint sosem késő változtatni azokon a nevelési módszereken, amik károsak. Íme, néhány lehetséges megoldás, amivel feltölthetjük a gyermek önbizalom raktárát, mielőtt átlép az önállóság kapuján:
- Pozitív, megerősítő mesék, igaz történetek: az esti meseolvasás után érdemes megbeszélni a tanulságokat és megtudni, hogy a gyermeknek mi erről a véleménye.
- Engedjük döntést hozni: az a gyerek érzi magát a közösségben erősnek és irányítónak, akinek van döntési joga otthon is.
- Az erősségek hangsúlyozása: a gyerek jó tulajdonságainak kiemelése azért fontos, mert később olyannak vallja majd magát, amilyennek a szülei mondták.
- Törd össze a burkot: ne akarjuk megvédeni mindentől, a nehézségek, konfliktusok kezelésének megtanulása elengedhetetlen a sikeres felnőtt lét érdekében.
- Mindenki egyedi: soha ne hasonlítgassuk gyermekünket máshoz, még pozitív értelemben se.
- Nézz rám: ha a szülő a telefonját bámulja vacsora vagy beszélgetés közben, az azt a gondolatot ülteti el a gyermekben, hogy nem ő a legfontosabb.
- Végül, ami a legfontosabb: biztosítsuk róla minden nap, hogy szeretjük!