A történet onnan indult – állítólag – hogy egy zeneszerző egy étteremben, vacsorája elfogyasztása közben saját zeneművét hallotta más előadásában. Számláját nem fizette ki, arra hivatkozva, hogy ő sem kapott azért pénzt, hogy zeneművét az étteremben más játszotta, az étteremnek hozva ezáltal közvetve a hasznot. Jogosnak mondható a helyzet, ám mára igencsak kinőtte magát ez a probléma, mindenkinek borsot törve az orra alá.
Anyagias világ
Az igazi művész a halhatatlanságnak alkot. Amikor festékével, idejével, tehetségével gazdálkodik, nem mérlegeli, hogy mennyit használ belőle.
Alkot a jobbításért, azért, hogy örömet okozzon vele saját magának és világnak, embertársainak is. Az igazi művész nem pénzben méri az erőfeszítéseket, bármennyit bármiből beáldoz a „tökéletes” mű érdekében.
Ám a művésznek is meg kell élnie valamiből… így jogos a szerzői jog védelme. Egy bizonyos határig.
Pénz és hírnév
A mai fiatalok nem emlékezhetnek arra az ominózus esetre, amikor az Omega számát – a Fekete pillangót, aztán a Gyöngyhajú lányt – egyszer csak a Scorpions előadásában hallottuk viszont.
A magyarok paranoiája miatt sokan azt hitték, hogy a Scorpions „lenyúlta” kompletten az egész zenét, szövegestől, mindenestől.
Nem tudom, hogy mi zajlott a háttérben, azt viszont tudom, hogy sok Scorpions rajongóval együtt „feszítettünk, mint pók a lucernásban”, hogy egy remek magyar számot egy világhírű és kedvenc együttes játszik.
Ugyanis ez a magyar zenének olyan cégér, amitől jobb nem kell.
Érinti-e az átlagembert a szerzői jog védelme?
Igen. Ugyanis minden adathordozó árába beépítik a szerzői jog védelmének díját.
Tehát a CD, DVD, pendrive, külső merevlemez, memóriakártya, a memóriával rendelkező eszközök mind tartalmazzák ezt a díjat. Nem is akármennyit… sokat.
Mint mindenben, ebben az ügyben is túlzásokba estünk. Jelen állás szerint az Artisjus az a szervezet, ami ez ügyben kompetens.
Ez az a szervezet, mely az alkotók érdekeit hivatott képviselni, ám sajnos inkább az inkvizícióra hasonlít az egész történet… úgy tűnik, az Artisjus-nak mindenre és mindenhová kiterjed a figyelme…
Iskolai rendezvények, beszűrődő rádióműsor
Ismerjük a törvényt: fizetni kell azért, ha nyilvános helyen rádióműsor szól, mindezt a szerzői jog védelmében.
Képzeljük el azt a helyzetet, amikor a ház alsó szintjén lévő presszóban ugyan nem szól a zene, sem a rádió, de az oda vezető úton, a folyosón igen, az ajtó pedig nyitva van. Nos… a zene beszűrődik, tehát fizetni kell.
Iskolai rendezvényekhez felhasznált művek után nem kell fizetni… ám a rendezvény után lévő iskolai bulin szóló zene után igen.
Nem számít, hogy ez a zene nem a profit érdekében szól, hanem egy viszonylag zárt közösség, többnyire gyerekek szórakoztatására adott, különleges alkalommal.
Visszanyal a fagyi…
Jogdíjas például az is, ha én a saját zeneszámomat játszom nyilvános helyen. Persze idővel – elvileg – visszakapom a pénzt… illetve kicsit kevesebbet, mert embereket dolgoztattam meg művészeti tevékenységemmel…
Az Aristjus-szal mindenkinek meggyűlhet a baja, hogy úgy mondjam, irreális dolgokat követel a gyanútlan pórnéptől is – mert ugye van jóhiszeműség is, nem mindenki lop zenét, gondolatot –, így rossz híre lett a magyar jogvédőknek.
Így lépett piacra az Epicemic Sound, 2013-ban, aki igen sok előadót szipkázott el az Artistjus-tól… hiába csökkentette az Artistjus az ,,élő háttérzene díját” – és itt most mosolygok…
Nincs megoldás
Bár verseny van, megoldás mégsincs, mert mindenképp kell fizetni – és ez bizonyos esetekben nagyon is helyénvaló. DE… a cégek pénzért folytatott háborúja nem a zenét szerető emberek háborúja… nem a valós művészet, az értékképzők háborúja.
A művészet évezredek óta egy dolog ellen küzd: az emberi butaság ellen. Minden embernek joga van művelődni, szórakozni és szórakoztatni – ingyen.
Aki pedig a zenét, a kultúrát kalitkába akarja zárni, hogy pénz keletkezzen belőle, az bolond… mert a valódi művészet áradó és megállíthatatlan.
