A szeretkezés nélküli házasság gyakoribb, mint hinnénk

Szőke Angéla
Írta: ,
A szeretkezés nélküli házasság gyakoribb, mint hinnénk

Kép forrása: boggy22/depositphotos.com

Hiszen akit visszautasítanak, az egy óra múlva nem fog szívből nevetni a másik viccén és nem is fog kedveskedni neki. Egyiküknek rosszul esik a visszautasítás, a másiknak pedig az, hogy párja nem érti meg, hogy nincs kedve a szexhez. A neheztelés mindkét fél részéről rá fogja nyomni a pecsétjét az együtt töltött időre, így egyre kevesebbet lesznek együtt és óhatatlanul eltávolodnak egymástól érzelmileg.

Mit lehet tenni ez ellen?

Először is fel kell ismerni, ki kell mondani a problémát és a partnerrel beszélni róla, akkor is, ha ez nehéz. Nem hangzik túl romantikusnak, de segíthet, ha a pár kijelöl hetente egy – vagy több – időpontot a szexre. Erre mindketten készülhetnek, várhatják és ez így már nem is hangzik olyan szörnyen.

Egy új közös hobbi is sokat segíthet, vagy a klasszikus randizás, amellyel visszacsempészhetjük a szenvedélyt és az újdonságot a szürke hétköznapokba.

Amennyiben biztos, hogy nem szervi oka van a szexmentességnek, ajánlott szakember segítségét is bevonni, hiszen ma már nem olyan stigmatizált dolog szexterapeutához járni, mint régen. Egy erre a problémára szakosodott orvos óriási segítség lehet abban az esetben, ha a felek őszinték vele.

A szexmentes házasságból tehát van kiút, és nemcsak az, hogy elváljunk. Az viszont mindenképpen fontos, hogy mindez csak abban az esetben lesz sikeres, ha mindkét fél ugyanannyira akarja.

Kép forrása: AlexShadyuk/depositphotos.com

Fókuszban

Az 5 kedvenc húsvéti süteményem, amit legszívesebben mind elkészítenék idén

Egyszerű húsvéti ötletek, amikkel instant ünnepi hangulatot teremthetsz a családban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba