A meddő nők fele élete legnehezebb részeként tekint a gyermektelenségre

Szabó Erzsébet
Írta: ,

Manapság már nincs olyan ember a világon, aki ne ismerne meddő párokat – nekem is több olyan barátom, közeli, távolabbi ismerősöm van, akiknek természetes úton nem lehetett gyermeke. Vannak, akik vállalták a lombikkal járó nehézségeket és olyanok is, akik úgy döntöttek, inkább kettesben folytatják tovább az életüket. Megint másoknak nem is volt alternatíva a mesterséges megtermékenyítés: nekik el kellett fogadniuk, hogy ha gyermeket szeretnének, akkor csak az örökbefogadást választhatják. Senkinek sem egyforma a története, azonban az biztos, hogy ez a fájdalmas probléma jelentős kihívások elé állítja a párokat.

A nők ebben is inkább magukat hibáztatják

Egy 1985-ös felmérés szerint a nők fele élete legnehezebb kríziseként jelöli azt az időszakot, amikor szembesült meddőségével, míg a férfiak csak 15%-ban nyilatkoztak ugyanígy. Ez a szám is alátámasztja, hogy a nők még mindig jóval nagyobb arányban vélik saját hibájuknak a gyermektelenséget, holott jól tudjuk, hogy mindkét nem egyenlő arányban lehet „felelős” a meddőségért.

2009-es felmérések alapján, Magyarországon (biológiai okok miatt) a termékeny korban levő párok 15%-ának nem lehet természetes úton gyermeke, ami még egy ilyen kis országban is rengeteg embert jelent. 

De milyen nehézségekkel kell megküzdeniük ezeknek a pároknak?

Szertefoszló jövőkép: Mindenkinek vannak tervei a jövőre vonatkozóan, más kérdés, hogy ezek a tervek a legtöbbször alaposan felborulnak. Mérhetetlenül nehéz azonban azzal szembesülni, hogy amikor már tényleg minden feltétel adott a családalapításhoz, kiderül, hogy a gyermekáldás nem fog megtörténni. Ezt már önmagában is súlyos teher feldolgozni, de tudat alatt a gének továbbörökítésének ellehetetlenítése is munkálkodik bennünk. Ha nincs utód, akkor nincs génörökítés, velünk megszakad a családfa ága. 

Társadalmi nyomás: Amint az korábban is írtam, a nők jóval nagyobb arányban érzik tragédiának a meddőségüket, amire óriási lapáttal rátesz a társadalmi nyomás. A férfiak részéről sokkal elfogadottabb a gyermektelenség, de persze ők is mélypontként élhetik meg, hogy kimaradnak az apaságból. A nők viszont hatványozottabban tapasztalhatják a társadalmi nyomást és úgy érezhetik, nem illenek bele saját korosztályukba.

Gyászfolyamat: Akár történik teherbeesés, akár nem, ha egy várt gyermek nem jön a világra, akkor a gyászfolyamat kifejezetten bonyolult. A már jól ismert feldolgozási lehetőségek sokkal korlátoltabbak, hiszen olyasvalakit kell meggyászolnunk, elengednünk, akik ténylegesen nem is ismertünk. Ha pedig a pár egyáltalán nem képes a gyermeknemzésre, tehát vetéléssel járó fogamzás sem történik, akkor olyan körülményeket kell elengedni, amik egyszerűen megfoghatatlanok. Ilyenkor a pároknak nem azt kell meggyászolniuk, ami volt, hanem azt, ami nem lehet – ez minden, csak nem könnyű. 

Kép forrása: fizkes/Depositphotos.com

Elveszített identitások: Más dolog úgy nemet mondani a szülőségre, hogy ha akarnánk, akkor anyává, vagy éppen apává válhatnánk – és más úgy, hogy ezt a döntést nem hozhatjuk meg. Az identitásnak szerves és erőteljes része az, hogy mit gondolunk a nőiességünkről és a legtöbben a nőiességet – legalább jelentős részben – az anyasággal azonosítják. Ha ezen csorba esik, akkor teljesen újra kell gondolnunk azt, kik is vagyunk valójában. 

Eltávolodó barátok: Sok meddő pár magára marad, a barátaik leforgácsolódnak mellőlük. Ez egy kétirányú folyamat: a hasonló korú, családot alapító barátok nem igazán tudnak mit mondani a meddő ismerőseiknek. Folyton attól tartanak, hogy megbántják őket, és mivel nem találnak annyi közös témát, felszínessé válik a kapcsolatuk. A meddő párokban viszont óhatatlanul is ott lehet a rossz érzés, megbújhat féltékenység a háttérben, és természetesen ők is érzik, lereagálják a távolságtartást.

A kapcsolat végét is jelentheti: A felsoroltak tükrében kijelenthetjük, hogy már egy-egy kiragadott probléma is a kapcsolat végét jelentheti, de meddőség esetén ezek a nehézségek nem külön-külön, hanem együtt jelentkeznek. A pároknak ráadásul komoly anyagi terhekkel kell szembenézniük (lombikprogram esetén), és a hormonkezelések következtében gyakran romlik a szexuális kapcsolat minősége is. Ezen nem segít az sem, hogy gyakran szinte időzítve kell a pároknak szeretkezniük: a kezelés milyenségétől függően néha sűrűbben, néha viszont a siker érdekében aktuálisan nem bújhatnak ágyba. Ha valami, akkor az ütemezett szeretkezés meg tudja ölni a vágyat, a sikertelenség pedig szexuális zavarokhoz is vezethet – ez pedig egyenes úton vihet a párkapcsolat végéhez.