Így vedd észre a gyereked káros szokásait – És így segíts neki ezeket letenni

Írta: ,

Minden szülőnél előkerül az a félelem, hogy mi lesz, ha a gyermeke rossz társaságba keveredik majd, és elkezd érdeklődni a káros szenvedélyek iránt. A tiltás és a véget nem érő viták nem jelentenek megoldást ebben a helyzetben, de azért van néhány megoldás a problémára. Egy szakértőt kérdeztünk arról, mit kezdhetünk szülőként ebben a helyzetben.

Véleménye szerint bármilyen beszélgetés során kerülendő az, hogy úgymond „kihallgassuk” a gyereket, vagy minősítsük a viselkedését, esetleg a barátait. Ha a kamasz érzi, hogy tényleg őszinte érdeklődéssel, nyitottsággal fordulunk felé, és nem számon kérünk, sokkal könnyebben megnyílik és mesél az élményeiről, érzéseiről. Ha ez rögtön elsőre nem is sikerül, ne adjuk fel, nem könnyű dolog, de működni fog idővel.

– Ha a kamaszok a családjukban, iskolájukban, vagy akár egyéb társaságiakban megismertek egy értékrendet, és az a biztos alapokon nyugszik, nem kell félnünk attól, hogy ezeket az értékeket felrúgják. Ehhez fontos, hogy a gyerekkel beszélgessünk – ne kioktassuk – az alkoholról, a drogokról, a szexről, és hasonlókról, és ezek semmiféleképpen ne legyenek tabu témák. Ha tudják, hogy nyitottak vagyunk ezekről beszélgetni, nagyobb valószínűséggel fognak a szülőhöz fordulni, ha bármiféle baj történik – magyarázta Bálint Eszter.

Ha valahogy mégis sikerült a kamasz gyereknek rossz társaságba keveredni, az eltiltás az a módszer, ami biztosan nem fog célra vezetni. – Ismerjük az örök bölcsességet a tiltott dolgokról. Az alkohol és a cigaretta sok kamasz fantáziáját izgatja, szülőként az a feladatunk, hogy mondjuk el nyugodtan a véleményünket ezekről a dolgokról, közösen mérjük fel az esetleges veszélyeket, káros hatásokat. Hiszen ha esetleg kipróbálná, akkor mindig jobb, ha beszámol ezekről és van lehetőségünk megbeszélni, mintha hazudik róla, és később lebukik. A társas nyomás nagy szokott lenni ilyen helyzetekben, erről is érdemes beszélni, hogy nem lesz kevesebb a társainál, attól, hogy nem vesz részt ezekben. Ha felénk nem nyit a kamasz, vagy nagyon távolinak érezzük, meg lehet próbálni bevonni egy másik számára fontos felnőttet, legyen az családtag, tanár, edző, de akár kortársai segítségét is kérhetjük – hívta fel rá a figyelmet a pszichológus.

Bálint Eszter, pszichológus szerint a szülőknek általában feltűnnek azok a jelek, amelyek arra utalnak, hogy a kamasz gyerekük életében valamilyen változás történt. – Ha a régi barátok elmaradoznak, a kamasz viselkedésében, hozzáállásában, iskolai teljesítményében nagyobb változás áll be. Fontos, hogy szülőként ne essünk azonnal kétségbe, ha úgy érezzük gyermekünk „rossz társaságba” keveredett. Üljünk le beszélgetni, kérjük meg meséljen az új barátairól, mesélje el mit szoktak csinálni együtt, miért szeret velük lenni, mit kedvel bennük – tudtuk meg a szakembertől.

A kamaszok egyszer eljutnak arra a pontra, hogy elkezdik feszegetni az addigi szabályokat: szeretnének tovább fennmaradni, hétvégén elmenni bulizni vagy egyéb programokra, és hasonlók. Ilyenkor érdemes együtt átalakítani az addig érvényben levő szabályokat, olyan közös keretek mentén, amelyek mindenkinek megfelelnek. – Fontos azt is megbeszélni, hogy milyen következményei lesznek annak, hogyha ezt az egyezséget nem tartják be. Itt is érdemes kikérni a véleményét a kamasznak, így azt is megtapasztalhatja, hogy a tetteinek következménye van, de van beleszólása abba, hogy pontosan milyen elvárásoknak kell megfelelnie. A saját felelősségét is van lehetősége megélni – fogalmazott Bálint Eszter.

Ha a kommunikáció megakad, vagy ha úgy érezzük, hogy segítség kell, ne féljünk felkeresni egy szakembert. A legtöbb iskolában lehetőség van iskolapszichológusi konzultációra, illetve a kerületi nevelési tanácsadókban is kaphatunk segítséget, ingyenesen. – Amennyiben gyermekünknek a szerhasználattal van komolyabb problémája, ne késlekedjünk a szakember felkeresésével. Segítséget kérni nem szégyen – tette hozzá a szakember –, és szerencsére számos lehetőség van ingyenes segítségre is, ne féljünk élni ezekkel, ha arról van szó.