A bombabiztos barátság 5 ismérve

Írta: ,

Mást jelent fenntartani és megtartani egy barátságot. A bensőséges viszonynak ugyanis nem az a lényege, hogy néhány naponta rácsörögsz az illetőre, egyáltalán életben van-e. Íme, a következők alapján ismerheted fel, hogy valóban értékes barátságot ápolsz valakivel, nemcsak az aktuális élethelyzet sodort benneteket össze.

Rendületlen támogatás

Egy igaz barát jóban-rosszban melletted áll, és kész támogatni téged, akármilyen furcsaságra adod éppen a fejedet.

Persze, nem szorgalmazza, hogy minden ok nélkül tedd kockára a testi-lelki épségedet, ám ha éppen valamilyen extrém sportba zúgsz bele, pont elegendő érv lesz neki az aggodalom félretevéséhez, hogy te ezt élvezed.

És ugyanez természetesen a te részedről is megvan: talán hóbortosnak tartod a barátnődet a legújabb hobbija miatt, ám egy rossz szavad sincs, miután látod, mennyi örömet szerez neki.

Fontos, hogy a támogatásért cserébe egyikőtök se várjon el semmit, hanem a motiváció magától és belülről jöjjön.

Egymás sikereinek megünneplése

Hiába mondják, hogy bajban ismerszik meg a barát, igazából az élet csúcspontjain derül ki, ki tud veled együtt szívből örülni.

A negatív élethelyzetek maguktól értetődő módon együttérzést váltanak ki, a pozitívak azonban olyan szituációt teremtenek, amikor csak az őszinte szeretet képes feltétel nélkül örvendezni.

Az igaz barátot tehát onnan ismerheted fel, hogy legalább annyira örül a sikerednek és a boldogságodnak, mint te – illetve te is az övének.

Az irigységet meg a többi ellenérzést pedig meg tudjátok beszélni, így senkiben sem marad tüske.