Mindenki arra törekszik, hogy boldog legyen és mindenkinek konkrét elképzelése van arról, mire van ehhez szüksége.
Azonban ezt az elképzelést jóval több tényező és körülmény befolyásolja, mint amire gondolni mernénk. Ilyen körülmény például az is, hova születünk, hogyan neveltek minket és milyen élethelyzetben nőttünk fel, milyen érzelmi benyomások értek minket. Az érzelmi elhanyagolásról ma már tudjuk, hogy hatalmas bélyeget képes rányomni nemhogy a párkapcsolatainkra, úgy általában véve az életünkre.
Jonice Webb pszichológus szakterülete a gyermekkori elhanyagoltság és annak felnőttkori következményei. Ezúttal is arra hívta fel a figyelmünket, hogyan vehetjük észre magunkon ennek az állapotnak a jeleit, ugyanis az érzelmileg elhanyagolt gyermekek felnőttként is sok hasonló vonást mutatnak társaikkal.
Megtanulták gyerekkorukban, hogy saját érzéseik megterhelőek és lényegtelenek. Szüleik azzal, hogy figyelmen kívül hagyták érzelmeiket, megtanították, hogy érezni rossz, az érzések pedig rosszak. Ennek következményei felnőttkorban is megmutatkoznak, hiszen ezek az emberek bezárkóznak mások érzései előtt és saját érzéseiket is elrejtik a világ elől. Igaz rád ez az 5 állítás?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
10 laktató diétás vacsora, ami után nem leszel éhes
1/5 „A boldogságomat a teljes önállóságban látom”
Minden gyermek a szüleihez fordul akkor, ha támogatásra van szüksége, ideértve nem csak a mentális, hanem a fizikai segítséget is. Azonban, ha a szülőknél nem találunk megértést, mert apa és anya nem hajlandó adni, vagy odafigyelni, akkor gyerekként megtanuljuk, hogy a segítségkérés elutasítással, csalódással jár. Sokkal egyszerűbb bezárkózni, mint vállalni ezt az érzelmi megaláztatást. Éppen ezért, felnőttként a teljes önállóság, önellátás nyújt vigaszt az ilyen embereknek, mert az adja meg a biztonságérzetet, hogy soha, senkitől nem kell függnünk, kérnünk”.
2/5 „A gyengeség jele, ha mások tudják, mit érzek”
Soha nem tűnsz érzelmesnek? A gyengeség jelének gondolod, ha valaki gyorsan felfedi az érzéseit, hiszen ezzel kiszolgáltatottá válik? Azok, akiket érzelmileg elhanyagoltak, pontosan így gondolkoznak. Számukra az érzelmi szükséglet a gyengeséggel egyenlő. Miért? Ha gyerekként nem bízhattad rá szüleidre az érzéseidet, azt érezhetted, hogy tényleg senkiben nem szabad bízni, senki előtt nem szabad megnyílni.
Gyakran eltitkoltad a haragodat, sértettségedet, szomorúságodat mások előtt sőt, még a gyász, vagy akár az öröm leplezésére is képes voltál, vagy. Másoknak gyakran fogalmuk sincs, mit érzel, vagy gondolsz. Ugye tudod, ez miért befolyásolja negatívan a felnőtt kapcsolataidat?
Azt elfogadod – bár többnyire legbelül elítéled és gyengeségnek tartod – ha mások hibáznak, vagy tévednek, de ez a saját részedről teljességgel megengedhetetlen. Úgy érzed, nem szabad hagynod, hogy hibákat kövess el, ezért nem is igazán mersz kockáztatni semmilyen téren. Biztosra mész és egy megugorhatatlan, emberfeletti mércét állítasz saját magad elé.
Talán mondani sem kell, az általad kitűzött célokat nagyjából senki sem tudja elérni – te sem. Ha mégis, valami extrém erőkifejtés hatására sikerül legyőznöd a lehetetlent, akkor is elégedetlen vagy. Mindegy, mit teszel le az asztalra, mindig a következő célon lebeg a szemed, vagy azt gondolod, „ha neked ment, másnak is menne”. Úgy érzed ezekben az esetekben is, hogy semmi extrát nem tudtál nyújtani.