Az aggodalmaskodók és a nem-aggodalmaskodók közötti legjelentősebb ellentét, hogy utóbbiak a jelenben élve nem hagyják elhatalmasodni a múlt árnyait, illetve a jövő félelmeit magukon.A pszichológusok csak „aggodalomláncnak” hívják a jelenséget, amelynek során egyetlen „mi van, ha?” ugyanilyen kérdések egész sorozatát indítja útnak az elmédben, a végén pedig annyira beparázol, hogy még a legegyszerűbb feladat is hibalehetőségek tárházának tűnik számodra. A szakértők azt javasolják, hogy tarts egyfajta távolságot a másik két idődimenziótól, és elsősorban a jelenre koncentrálj.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Az aggodalom sajnos az élet velejárója. Kár tagadni, hogy rossz dolgok is történnek, és ilyenkor természetes emberi reakció a félelembe hajló agyalás. Ez túlzott mértékben azonban az érzelmi egyensúly felborulásához és a munkahelyi vagy iskolai teljesítőképesség csökkenéséhez vezethet, tehát mindenképpen érdemes kézbe venni az ügyet! Összeszedtük neked a sosem aggodalmaskodók 7 titkát, amivel higgadtak maradnak, amikor te már tövig rágtad a körmeidet.
A jelenre összpontosítanak
Alkalmazzák a tudat erejét
Ha az előbbi után azt kérdezed magadtól, hogy „jó, jó, de hogyan maradhatnék a jelenben, amikor annyi minden nyomaszt a jövőből és a múltból?”, ideje elsajátítanod valamilyen tudat-elcsendesítő technikát. A meditáció, a relaxáció és a jóga mind hű partner abban, hogy itt és most megtaláld önmagad, de a hagyományos orvoslás híveként nyugodtan fordulhatsz akár pszichológushoz is – erre való például a kognitív viselkedésterápia. Olyanok is akadnak, akik valamilyen szabadidős tevékenység gyakorlásakor élik meg a teljes önazonosságot.