„Nem a gondolataim vagyok.”
Az aggodalom könnyen elsöprővé válhat, ha túlzottan azonosulsz a gondolataiddal. Például:
Aggódsz és félsz, mert átfutott a fejedben: „Mindenki átlát rajtam, csaló vagyok.” Feltételezted, hogy a gondolatod helyes, és ez alapján máris ítéletet alkottál magadról.
Idegesnek érzed magad, mert elkezdesz aggódni, hogy a barátnőd/barátod még nem hívott. „Ez fura. Valami szörnyűség történhetett vele!” Úgy véled, hogy a gondolatod igaz, és ez alapján vélekedsz a jövőről.
Mindkét esetben az a tévedés, hogy a gondolataid mindig valami igazat és értelmeset mondanak rólad vagy a világról. De a gondolatok nem egyenlőek a valósággal - legalábbis nem mindig. Valójában gyakran tévednek és ilyenkor inkább ártanak. Amikor emlékezteted magad, hogy a gondolatok csak gondolatok, eltávolodsz tőlük. Így könnyebben elszakadhatsz a szorongást keltő felvetésektől.
Aggódsz és félsz, mert átfutott a fejedben: „Mindenki átlát rajtam, csaló vagyok.” Feltételezted, hogy a gondolatod helyes, és ez alapján máris ítéletet alkottál magadról.
Idegesnek érzed magad, mert elkezdesz aggódni, hogy a barátnőd/barátod még nem hívott. „Ez fura. Valami szörnyűség történhetett vele!” Úgy véled, hogy a gondolatod igaz, és ez alapján vélekedsz a jövőről.
Mindkét esetben az a tévedés, hogy a gondolataid mindig valami igazat és értelmeset mondanak rólad vagy a világról. De a gondolatok nem egyenlőek a valósággal - legalábbis nem mindig. Valójában gyakran tévednek és ilyenkor inkább ártanak. Amikor emlékezteted magad, hogy a gondolatok csak gondolatok, eltávolodsz tőlük. Így könnyebben elszakadhatsz a szorongást keltő felvetésektől.
Illusztráció: istockphoto.com
Az, hogy rosszul érzem magamat, még nem jelenti azt, hogy valami rossz”
Az agy félelemközpontja úgy van kialakítva, hogy megvédjen téged a veszélyektől. Ez olyan, mint a test riasztórendszere. Csakúgy, mint az autóriasztó, az agy félelemközpontja is tapasztalhat téves riasztásokat – olyan helyzeteket, amikor az elméd azt gondolja, hogy valami veszélyes, holott nem az. Az eredmény pedig rengeteg felesleges szorongás és aggodalom. Például:
Éppen most végeztél egy hosszú Zoom-hívással és feszültté válsz
„Vajon nem gondolták, hogy túlságosan ideges vagyok?” - ez a gondolat kering a fejedben.
Az agyad (azt hiszi, hogy valami veszélyes) aggodalmat generál benned: „Miért vagyok mindig olyan ideges az értekezleten? Az emberek bizonyára azt hiszik, hogy őrült vagyok… Ezért soha nem kapok előléptetést… Jaj, utálom, hogy ennyire szorongok – miért nem tudok erős lenni és nem túlparázni mindent?!” Aztán tényleg szorongani kezdesz. Azt feltételezted, hogy mivel a meeting után kissé feszültnek érezted magad, ez nagyon rossz dolog.
Az aggodalmaid kifejtésével valójában azt mondtad az agyadnak, hogy veszélyes, ha stresszes vagy. És mit csinál az agy, ha azt gondolja, hogy valami veszélyes? Egy csomó adrenalint szabadít fel (amitől még nyugtalanabb leszel) és a legrosszabb forgatókönyvekkel kezd idegesíteni. A jól működő személyes „riasztórendszer” kulcsa, hogy megtanítsuk az agyunknak, hogy nem minden veszélyes, ami elsőre annak tűnik. Tehát, ha emlékezteted magad erre, akkor képes leszel megnyugtatni az elmédet, és nem lesz úrrá rajtad az aggodalom és a szorongás. Nincs abban semmi, ha néha kicsit szorongunk vagy feszültnek érezzük magunkat (különösen egy olyan stresszes dolog után, mint egy 90 perces Zoom-meeting). Amikor emlékezteted magad a fenti mantrára, az agyad nem kezd el riadót fújni.
Éppen most végeztél egy hosszú Zoom-hívással és feszültté válsz
„Vajon nem gondolták, hogy túlságosan ideges vagyok?” - ez a gondolat kering a fejedben.
Az agyad (azt hiszi, hogy valami veszélyes) aggodalmat generál benned: „Miért vagyok mindig olyan ideges az értekezleten? Az emberek bizonyára azt hiszik, hogy őrült vagyok… Ezért soha nem kapok előléptetést… Jaj, utálom, hogy ennyire szorongok – miért nem tudok erős lenni és nem túlparázni mindent?!” Aztán tényleg szorongani kezdesz. Azt feltételezted, hogy mivel a meeting után kissé feszültnek érezted magad, ez nagyon rossz dolog.
Az aggodalmaid kifejtésével valójában azt mondtad az agyadnak, hogy veszélyes, ha stresszes vagy. És mit csinál az agy, ha azt gondolja, hogy valami veszélyes? Egy csomó adrenalint szabadít fel (amitől még nyugtalanabb leszel) és a legrosszabb forgatókönyvekkel kezd idegesíteni. A jól működő személyes „riasztórendszer” kulcsa, hogy megtanítsuk az agyunknak, hogy nem minden veszélyes, ami elsőre annak tűnik. Tehát, ha emlékezteted magad erre, akkor képes leszel megnyugtatni az elmédet, és nem lesz úrrá rajtad az aggodalom és a szorongás. Nincs abban semmi, ha néha kicsit szorongunk vagy feszültnek érezzük magunkat (különösen egy olyan stresszes dolog után, mint egy 90 perces Zoom-meeting). Amikor emlékezteted magad a fenti mantrára, az agyad nem kezd el riadót fújni.
Illusztráció: istockphoto.com
Olvass még a témában
„Kevesebb, de jobb”
A krónikus stressz (és az általa okozott szorongás) egyik legnagyobb kiváltó oka a túlterheltség érzése. Például:
Annyi teendőd van, hogy azt sem tudod, mikor kezdj hozzájuk.
Nincs időd a tényleges munka elvégzésére.
A férjed az új házzal kapcsolatos kérdésekkel zargat, a három gyereked nagyon elemében van, és a tetejébe hív az anyósod.
Az egyik legjobb módja annak, hogy ne aggódj annyira, ha elkerüld a túlterheltséget. Persze, könnyűnek hangzik elméletben, gyakorlatban viszont nehezebb. A túlterheltség elkerülhetetlen az életünkben, de semmi nem lehetetlen. Ha a túlvállalást kombináljuk azzal a természetes hajlammal, hogy kedvesek akarunk lenni, gyakran sokkal több kerül a tányérunkra, mint gondoltuk.
A megoldás az, hogy emlékeztesd magadat egy nagyon egyszerű mantrára: kevesebb, de jobb.
Ez a rövid mantra erős, mert nem csak arról szól, hogy nemet mondasz. Emlékeztesd magadat arra, hogy ha stratégiailag nemet mondasz bizonyos dolgokra, akkor összességében jobb élményben lesz részed:
Ahelyett, hogy igent mondanál minden kérésre, amit bármelyik munkatársad feltesz, rangsorolsz, és csak a lényeges kérésekre bólintasz rá.
Ahelyett, hogy igent mondanál minden apró kérésre, gyakorlod a visszautasítást, hogy valóban jelen lehess, amikor igent mondasz.
Annyi teendőd van, hogy azt sem tudod, mikor kezdj hozzájuk.
Nincs időd a tényleges munka elvégzésére.
A férjed az új házzal kapcsolatos kérdésekkel zargat, a három gyereked nagyon elemében van, és a tetejébe hív az anyósod.
Az egyik legjobb módja annak, hogy ne aggódj annyira, ha elkerüld a túlterheltséget. Persze, könnyűnek hangzik elméletben, gyakorlatban viszont nehezebb. A túlterheltség elkerülhetetlen az életünkben, de semmi nem lehetetlen. Ha a túlvállalást kombináljuk azzal a természetes hajlammal, hogy kedvesek akarunk lenni, gyakran sokkal több kerül a tányérunkra, mint gondoltuk.
A megoldás az, hogy emlékeztesd magadat egy nagyon egyszerű mantrára: kevesebb, de jobb.
Ez a rövid mantra erős, mert nem csak arról szól, hogy nemet mondasz. Emlékeztesd magadat arra, hogy ha stratégiailag nemet mondasz bizonyos dolgokra, akkor összességében jobb élményben lesz részed:
Ahelyett, hogy igent mondanál minden kérésre, amit bármelyik munkatársad feltesz, rangsorolsz, és csak a lényeges kérésekre bólintasz rá.
Ahelyett, hogy igent mondanál minden apró kérésre, gyakorlod a visszautasítást, hogy valóban jelen lehess, amikor igent mondasz.
Illusztráció: istockphoto.com
A cikk folytatódik, lapozz!
