Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Anyácsai-tó: csend és nádas fél órára Budapesttől
4/6 Az élet iskolája hatékonyabb?
Egy bizonyos érettségi szint után biztosan. A legjobb, ha az „élet iskolája” és a tanulmányok azonos ütemben fejlődhetnek. Ez pedig egy végletekig beszabályozott iskolában lehetetlenség.
Az iskolai közösségi szabályok, követelmények nem lehetnek személyre szabottak, így sokszor nem csupán igazságtalanok, hanem komoly(!) gátat szabnak a gyerek minden irányú fejlődésének.
Az élet iskolája igenis hatékony, ám csak akkor, ha személyre szabottan irányított tanulásra van lehetősége, ha van ideje a gyereknek megfigyelni a világ törvényszerűségeit, az emberi viselkedést, és van arra idő, hogy ezeket „feldolgozza” magában, van kitől kérdezni.
Ennek feltétele, hogy legyen a gyerek mellett egy olyan felnőtt, akinek tekintélye, szeretete, türelme, ideje van. Ez a szülő kellene, hogy legyen – vagy egy igazán jó, egészséges hivatástudattal rendelkező pedagógus.
5/6 Rég nincs bizalom
A szülőnek a valóságban rálátása sincs arról, hogy gyereke miben és milyen ütemben fejlődik. Csupán arról tud, hogy gyereke hogyan teljesít a sok gyerekre, tömegre szabott szint elérése kapcsán.
Rengeteg tanár van, így a prioritási skála felállítása is a tanárok jogköre. Számomra nincs ellenszenvesebb tanár, mint aki azzal példálózik, hogy soha nem lesz sikeres a gyerek, ha nem azt teszi, amit ő és a tanterv mond. Nem a tanár a legjobb ismerője egy gyereknek, hanem a szülő – illetve így kellene, hogy legyen.
Mivel a szülő végletekig le van terhelve a megélhetés gondjaival, kénytelen megbízni a tanárban. Így történhet az, hogy valójában senki sem felelős egy gyerek elsikkadásáért – viszont a gyerek issza meg a levét.
Az elmúlt húsz év „agyament” pedagógia változásai (lásd a legújabbat a funkcionális analfabetizmus preferálása, melynek kapcsán a gyereket nem tanítják kézzel írni, csak géppel), a tudás maximalizálása, az otthoni etikai rendszer megkérdőjelezése kapcsán csoda, hogy nem bíznak a szülők a pedagógusokban?
Egy szorongó, vagy épp etikai rendszerében bizonytalan gyerek nem fogja soha tisztelni a tanárt. Elvárásnak igenis lennie kell, ám azt nem riogatásként kell tálalni.
A másik nagy probléma, hogy a pedagógusok – az igazi és nem kényszerpályás pedagógusok – keze is meg van kötve.
Szinte nincs eszközük arra, hogy valóban neveljék a gyereket, kis mértékben sem bírálhatják felül a tanrendet, így pedig lehetetlenség az egyéni fejlődést figyelembe venni. Márpedig a gyereknevelés és tanítás sikere pont ezeken a dolgokon múlik. A témában a további információ ez alatt a keresőszó alatt található: deschooling society.
