Az iskola „elrontja” a gyereket – Szorongás, kényszer, dobozban gondolkodás

A szülőnek a valóságban rálátása sincs arról, hogy gyereke miben és milyen ütemben fejlődik. Csupán arról tud, hogy gyereke hogyan teljesít a sok gyerekre, tömegre szabott szint elérése kapcsán.

Rengeteg tanár van, így a prioritási skála felállítása is a tanárok jogköre. Számomra nincs ellenszenvesebb tanár, mint aki azzal példálózik, hogy soha nem lesz sikeres a gyerek, ha nem azt teszi, amit ő és a tanterv mond. Nem a tanár a legjobb ismerője egy gyereknek, hanem a szülő – illetve így kellene, hogy legyen.

Mivel a szülő végletekig le van terhelve a megélhetés gondjaival, kénytelen megbízni a tanárban. Így történhet az, hogy valójában senki sem felelős egy gyerek elsikkadásáért – viszont a gyerek issza meg a levét.

Az elmúlt húsz év „agyament” pedagógia változásai (lásd a legújabbat a funkcionális analfabetizmus preferálása, melynek kapcsán a gyereket nem tanítják kézzel írni, csak géppel), a tudás maximalizálása, az otthoni etikai rendszer megkérdőjelezése kapcsán csoda, hogy nem bíznak a szülők a pedagógusokban?