Elkezdtem hát minden reggel elmondani magamnak, még mielőtt kinyitottam volna a szemem
Eleinte mesterkéltnek éreztem, mint amikor az ember idegen nyelven próbál gondolkodni, és minden szó egy kicsit döcög. De a testem gyorsabban reagált, mint az eszem: a vállam lejjebb ereszkedett, a légzésem lelassult, és az a bizonyos szorítás a mellkasomban napról napra kevésbé volt jelen. Nem tűnt el egyik napról a másikra, ez fontos, mert nem szeretnék hazudni. Vannak reggelek, amikor kimondom a mondatot, és utána mégis rögtön a telefonom után nyúlok, és három percen belül megint ott vagyok abban a régi, szorongó ritmusban.
De van egy másik fajta reggel is, amikor tényleg működik. Amikor kimondom, és tényleg érzem, hogy nem kell felépítenem az egész napomat egyetlen mozdulattal, mint egy kártyavárat, aminek minden lapja azonnal a helyén kell legyen. Csak annyi kell, hogy megigyam a kávét, felöltözzek, és elinduljak az első dolog felé, ami elém kerül. A többi majd következik, vagy nem következik, és az is rendben van.
A múlt héten a fürdőszobatükör előtt álltam, fogkefével a számban, és félig érthetetlenül mormoltam a mondatot, mire a párom bekukkantott az ajtón, és megkérdezte, kihez beszélek. Nevettünk rajta, de aznap este bevallotta, hogy ő is elkezdte suttogni magának, amikor a munkahelyi csoportjában valami hasonló nyomás alá kerül. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen apró, szinte nevetséges szokás átragad valakire, akit szeretek. Olvass még a témában
Nem tudom, meddig fog még működni ez a mondat. Lehet, hogy egyszer elkopik, mint ahogy a cipőtalp elkopik a sok lépéstől, és keresnem kell majd egy másikat. De most, ezekben a hónapokban, amikor még mindig tanulom, hogyan lehet úgy élni, hogy ne minden reggel a szorongás húzzon ki az ágyból, ez az egy mondat az, ami elindít. Néha ennyi is elég egy naphoz.
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
