8 régen gyakori, gyönyörű keresztnév, amit ma egyetlen baba sem kap

8 régen gyakori, gyönyörű keresztnév, amit ma egyetlen baba sem kap

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 8 régen gyakori, gyönyörű keresztnév, amit ma egyetlen baba sem kap

A trendek változnak, és minden kornak megvannak a maga sláger keresztnevei. Ami egykor furcsán és újszerűen hatott, ma már lehet, hogy éppen ódivatúnak hat, és a most népszerű nevek egyszer majd biztosan olyan ritkaságnak számítanak, mint ezek a divatból kiment keresztnevek.

Női nevek:

Margit

Jelentése: gyöngy.

Az össznépesség körében még a 10 leggyakoribb női név között szerepel, újszülöttek körében viszont nagyon ritka, és a népszerűségi tendencia továbbra is csökkenőben van. Így görög eredetű latin Margareta megmagyarosodott alakja a valaha leggyakoribbnak számító nevek között ma a legritkább, a becézéséből önállósult Gréta viszont újabban kimondottan gyakori lett.

Éva

Jelentése: ismeretlen, a népies magyarázat szerint életet adó, minden élők anyja.

Míg az össznépesség körében az első tízben szerepel, meglepő módon a bibliai név az újszülöttek körében az MTA statisztikája szerint az „elég ritka” kategóriába esik, és a tendencia további csökkenést mutat. Elképzelhető azonban, hogy ez megváltozik, hiszen a hagyományos és rövid, egy vagy két szótagos női neveknek az utóbbi években ismét kezd divatja lenni.

Erzsébet

Jelentése: Isten az én esküm, Isten a teljesség.

Az első tízből szintén az „elég ritka” kategóriába eső nevet manapság nem sok újszülöttnek jegyzik be, a rokon Izabell, Ella és Liza nevek viszont ott vannak a népszerűségi listák élbolyában. Nagy a valószínűsége, hogy a héber eredetű név ezekben a formákban fog inkább továbbélni.

Ilona

Jelentése: fényes, sugárzó.

A Heléna régi, megmagyarosodott formája. Míg sokáig a legnépszerűbb nevek között volt, az újszülöttek körében már az „elég ritka” kategóriába esik, és népszerűsége csökken. Önállósult becézett változatai, rokon nevei sem gyakoriak.

Férfi nevek:

Ferenc

Jelentése: francia.

Az olasz Francesco név latinosított formája. Az össznépesség körében az első tízben szereplő férfi nevek között az újszülöttek körében a Ferenc a legritkábban választott, de még így is jóval gyakoribb, mint a fent felsorolt lánynevek, az MTA adatai szerint a „közepesen gyakori” kategóriába esik.

Ennek egy lehetséges magyarázata az, hogy a névöröklés hagyomány apák és fiaik esetében erősebben él, mint anyák és lányaik között.

Antal

Jelentése: ismeretlen.

Az össznépesség körében a nagyon gyakori kategóriába eső latin eredetű férfinév az újszülöttek körében már „elég ritka”, népszerűsége csökkenő tendenciát mutat. Érdekes azonban, hogy ez azért fordulhat elő, mert korábban ugyan népszerű volt, de nem volt a leggyakoribbak között: az össznépesség körében az első tízben szereplő férfinevek ma is mind gyakorinak számítanak.

Árpád

Régi magyar név. Akárcsak az Antal, az össznépesség körében a „nagyon gyakori” kategóriából újszülöttek esetében az „elég ritka” kategóriába esett. Női változata, az Árpádina azonban még ennél is ritkább, és mindig is az volt: az össznépesség körében, és az újszülöttek körében is csak néhány előfordulást jegyeznek.

Béla

Jelentése: belső rész, például szív; előkelő.

Bizonytalan eredetű régi magyar név. Az össznépesség körében nagyon gyakori, újszülöttek körében viszont elég ritka, és csökkenő tendenciát mutat. Önállósult becézője, a Béni az össznépesség körében rendkívül ritka, újszülöttek esetében néhány előfordulást jegyeznek, ám ez a név a Benjámin becézése is lehet, ami viszont közepesen gyakori.

Képek forrása: unsplash.com

VIDEO Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!