🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/10 Búcsúüzenet
Elküldtem egy üzenet képernyőfotóját az anyjának. Azt az üzenetet, amiben az exem hosszasan fejtegette, hogy az anyja milyen önző, szánalmas, igénytelen nő, csapnivaló anya és csak arra vár, hogy „elpatkoljon” és felmarkolhassa az örökségét. Utána hallottam, hogy az anyja kidobta a lakásból és egy haverjához kellett költöznie.
5/10 Meghiúsult utazás
A barátom két év után egyik napról a másikra dobott - mondván megismerkedett egy lánnyal a spanyolországi turnéján - és le is tiltott mindenhol. Elfelejtette, hogy tudom a jelszót az e-mail fiókjába, ezért mikor láttam, hogy repjegyet vett Madridba, szépen töröltem a foglalást – és az erről szóló e-mailt – ő pedig a reptéren szembesült azzal, hogy nincs jegye a járatra.
A barátom sms-ben szakított velem másfél év után és közölte, hogy másnap nem lesz otthon, akkor menjek összeszedni a cuccaimat. Miután végeztem, fogtam a parfümömet és a dédelgetett, gyerekkori plüsskutyájára öntöttem. Ráöntöttem az egész üveggel. Soha nem moshatta ki belőle, kíváncsi vagyok, még mindig a párnája mellett tartja-e így, hogy az én illatomat viseli.