Te is zavarban vagy, ha várakoznod kell valahol? Vagy, ha magányosan egy nyilvános helyre kell beülnöd? Nem vagy egyedül, ha tartasz tőle, hogy mások megítélnek egy ilyen helyzetben…
Bella DePaulo szociálpszichológus egyszer arra kérte a diákjait, hogy menjenek el nyilvánosan, egyedül vacsorázni. A feltétel azonban nem csak annyi volt, hogy magányosan töltsék el az időt. Nem vihettek magukkal semmilyen olvasnivalót és még telefont sem. A többség el sem tudta képzelni, hogy eleget tegyen a feladatnak és a felgyülemlett érzelmek jogosságát, általánosságát számos felmérés alátámasztotta már.
Miért utálunk egyedül kimozdulni?
A többség nem szívesen csinál egyedül, saját magának programot, pusztán azért, hogy szórakozzon, vagy éppen pihenjen. Gyakori ellenérv, hogy az emberek ezeket az élményeket szeretik megosztani a barátaikkal, szeretteikkel, ebben az esetben ugyanis nagyobb érdeklődést fejeznek ki az események iránt, mint magányosan.
A másik gyakori ok, amiért vonakodunk az önálló programoktól az, hogy úgy véljük, mások furcsán néznek majd ránk. Tartunk tőle, hogy ha egyedül ülünk egy étteremben, vagy egy előadáson, akkor mások azt feltételezik rólunk, hogy magányosak vagyunk és nincs senki, aki eljött volna velünk.
„Valamire készülünk”, valamiben sántikálunk, vagy csak simán baj van velünk – ezekre asszociálunk.
Mire következtetünk ebből? Arra, hogy megítélnek bennünket és vesztesként fognak ránk tekinteni. Ez a vélekedés egyébként általános és nem csak amerikai, hanem kínai és indiai kutatások is megerősítették, hogy a világ más tájain is hasonlóan vélekednek az emberek a nyilvánosság előtt történő, magányosan eltöltött programokról.
Egyedül, vagy barátokkal?
Bella megkérte a diákjait, képzeletben játsszák el, hogy egyedül vannak egy kávézóban és kávét isznak, a másik szituációban pedig dolgoznak. Majd gondolják el ugyanezt a két tevékenységet, ugyanezen a helyen, ám ezúttal a barátaikkal. Talán nem túl meglepő, de amikor a diákoknak egyedül kellett magukat a kávézóba képzelniük, előnyben részesítették a munkavégzést, mint az önálló szabadprogramot.
Ehhez képest, amikor már a barátok is bejöttek a képbe, akkor máris úgy gondolták, hogy jobban fogják élvezni az időtöltést, ha nem kell dolgozniuk, csupán kényelmesen elhelyezkedniük és kávézniuk. Ez tehát azt jelenti, hogy szívesebben vállalunk munkát, inkább dolgozunk valamin, minthogy egyedül jelenjünk meg nyilvánosan.
A visszajelzések is ebben az irányban változtak: a megkérdezett diákok azt gondolták, negatívabban ítélik meg őket az emberek akkor, ha egyedül kávéznak, mintha dolgoznának. Viszont pozitívabb benyomásra számítottak akkor, ha a barátokkal töltik időt.
Hasonló eredményt hozott az is, amikor arra kérték a diákokat, hogy egy mozizást képzeljenek maguk elé. Amikor a barátokkal történő kiruccanásról volt szó, a többség csúcsidőben igyekezett részt venni a programon, tehát szombat este. Ehhez képest, amikor az önálló kimozdulásról volt szó, a résztvevők a vasárnap estét jelölték, mert úgy ítélték meg a helyzetet, hogy így könnyebben elkerülhetik a feltűnést.
Azért vannak kivételek is: a tanulmányokból tudjuk, hogy amikor az emberek valamilyen gyakorlati célból tartózkodnak a nyilvánosság előtt, pl. élelmiszert vásárolnak, akkor jobban szeretnek egyedül lenni, mint a barátokkal.
De vajon tényleg olyan rossz egyedül lenni a nyilvánosság előtt?
Készült egy olyan tanulmány is, amiben a hallgatókat egy galéria meglátogatására invitálták. A csapat egyik fele a barátjával ment megnézni a kiállítást, a másik fele pedig önállóan. A diákoknak a program előtt ki kellett tölteniük egy tesztet – az eredmény a korábbiakhoz hasonló lett.
Azok, akik egyedül vágtak neki a kiállításnak, arra számítottak, hogy kevésbé fogják élvezni, szemben azokkal, akik a barátjukkal mozdultak ki. A galéria megtekintése után ismét feltették számukra ugyanazokat a kérdéseket.
Mi lett a végeredmény? Kiderült, hogy alig mutatkoztak különbségek, szinte mindenki ugyanannyira élvezte az eseményt függetlenül attól, hogy egyedül, vagy éppen a barátjával ment. Ráadásul azt tekintve, hogy mások mennyire ítélik meg majd azokat, akik egyedül mentek a programra, szintén kisebb volt az eltérés.
A tanulság az, hogy sokkal többet aggódunk azért, hogy egyedül mutatkozzunk nyilvánosan, mint amennyire ildomos lenne. Már eleve azt gondoljuk, hogy nem fogjuk élvezni, pedig úgy tűnik, pontosan ugyanúgy élvezhetjük akkor is, ha nincs társaságunk.
További megnyugtató tény, hogy Bella és csapata készített egy kutatást, amiben megkérdezték az embereket, mit gondolnak azokról, akik egyedül, magányosan vesznek részt a különféle programokon. Kiderült, hogy az emberek pozitívan nyilatkoznak azokról, akik párban, vagy barátokkal mutatkoznak, viszont összességét tekintve az egyedül érkezőket sem ítélték meg negatívabban.