Sok nő él olyan kapcsolatban, amely kívülről talán teljesen „normálisnak” tűnik, belülről viszont állandó feszültség és félelem határozza meg a mindennapokat. A lelki bántalmazás nem hagy látható nyomokat, de annál mélyebb sebeket ejt az önértékelésen, a biztonságérzeten és a személyiség egészén. Az egyik leggyakoribb formája ennek a folyamatos, kontrolláló kiabálás – amikor a partner minden apróságra dühkitöréssel reagál, és a házban senki nem mer nyugodtan létezni.
Öt nő mesél most őszintén arról, milyen ezzel együtt élni – abban a reményben, hogy mások is felismerik: nem normális, ha minden nap gyomorgörccsel térsz haza.
„Nem emel rám kezet, csak mindig üvölt velem”
(Nóra, 34 éves) Olvass még a témában
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
„Jó volt, amíg el nem kezdett felnőni” – Férfiak történetei, akik sokkal fiatalabb nővel jártak
A névszámod alapján ilyen az ideális partnered
„Szégyenszemre haza kellett költöznöm anyámhoz” – mi történt, amikor 30 felett visszakényszerültél a szülői házba?
Amikor másoknak mesélek a férjemről, mindig mentegetem. Mert igazából „nem rossz ember”, „sosem ütött meg”, „csak ideges típus”. De igazából már évek óta gyomorgörccsel járok haza, mert tudom, hogy bármilyen apróság miatt elkiabálja magát. Ha a cipő nincs pontosan ott, ahol szereti, ha elfelejtem megvenni a kedvenc joghurtját, ha a gyerek nem köszön elég hangosan. Mindenre kiabálással reagál.
Az egész házunk tele van feszültséggel. A fiam le sem reagálja, ha az apja ordít, csak csöndben elvonul. Én meg magamat okolom, mert ezt még tűröm. A legrosszabb, hogy mások szerint szerencsés vagyok – „legalább nem iszik”, „legalább nem ver meg”. Már a váláson gondolkodok, de egyelőre még anyagi akadályai vannak annak, hogy egyáltalán legyen hová elköltöznöm.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
