Az egész házunk tele van feszültséggel. A fiam le sem reagálja, ha az apja ordít, csak csöndben elvonul. Én meg magamat okolom, mert ezt még tűröm. A legrosszabb, hogy mások szerint szerencsés vagyok – „legalább nem iszik”, „legalább nem ver meg”. Már a váláson gondolkodok, de egyelőre még anyagi akadályai vannak annak, hogy egyáltalán legyen hová elköltöznöm.
„Már azt is megtervezem, mikor húzom le a vécét, hogy ne idegesítsem”
(Kata, 41 éves)
Hihetetlen, de odáig jutottam, hogy a vécélehúzás időpontját is kiszámolom, nehogy zavarjam őt. A férjem állandóan feszült, és minden zaj, minden kis rendetlenség kihozza a sodrából. Kiabál. Szitkozódik. És mindenért engem okol. Olvass még a témában
Eleinte azt hittem, majd elmúlik, csak most stresszes. Aztán teltek az évek, és minden csak rosszabb lett. Most már reggelente úgy kelek, hogy csendben készülődöm, nesztelenül teszek-veszek. A gyerekek is megtanulták: ha apa otthon van, nem lehet ugrálni, hangosan nevetni, kérdezni.
