Ez nem élet. Ez túlélés. És a legszomorúbb, hogy a barátaim már nem hívnak, mert mindig kifogásokat keresek – nem akarom, hogy valaki tanúja legyen annak, hogyan beszél velem.
„A hangja jobban fáj, mint bármilyen pofon”
(Anikó, 38 éves)
Azt hittem, a verbális bántalmazás nem olyan „súlyos”. Azt hittem, csak túlérzékeny vagyok. De az, hogy nap mint nap leordít, hogy azt érezteti, semmire sem vagyok jó, teljesen leépített. Volt idő, amikor még visszaszóltam. Most már csak hallgatok. Már nem vitatkozom. Nem is sírok. Csak állok ott, mint egy fal, és próbálok láthatatlan lenni. Olvass még a témában
Minden napom stresszel indul és azzal is végződik. Nem tudom, mikor lett ilyen. Talán mindig is ilyen volt, csak korábban több türelmem volt hozzá. Ma már tudom, hogy az is bántalmazás, ha valaki a hangjával uralkodik feletted. És hogy egy idő után nem tudod, ki vagy – csak egy ember, aki mindig fél valamitől.
