Néha a házasságok, kapcsolatok tragikusabb irányt vesznek, mint legrosszabb álmainkban gondoltuk volna.
Az egyik barátnőm párkapcsolatában éppen most telik le a bűvös első három év, és pont említettem is neki, hogy egyre többször nyilatkozik negatívan a viszonyról – kérdeztem tőle, észrevette-e az összefüggést.
Az első, sokszor fájdalmas és bonyolult hónapok után szép lassan kiismerjük a másikat, de eltelik a mámoros időszak is, felszínre kerülnek a sérelmek, valamint láthatóvá válnak azok a tulajdonságok, amelyek eddig nagyon jól bujkáltak. Az utálat, ahogy a szakítás, válás gondolata azonban nem egyik napról a másikra jelentkezik, legtöbbször nagyon sok minden történik, mire eddig jutnak a felek:
3/5 Félrelépett
„Nem hiszem, hogy egyedüli a történetem, ahogy az az út sem, ami a megcsalásig vezetett. Minket is bedaráltak a hétköznapok, nem volt időnk, türelmünk a másikra. Örültünk, ha este végre aludni mentünk és nem kellett a másikkal beszélnünk. Sok közös célunk volt és azokat hajtottuk, de mikor egyet kipipáltunk a listán, nem élveztük a gyümölcsét, hanem kerestük a következőt feladatot. Talán pont ez volt a legfőbb oka az eltávolodásunknak, mindenesetre az első adandó alkalommal módot talált rá, hogy félrelépjen az egyik kolléganőjével. A legijesztőbb az volt, hogy a kezdeti sokk és sértődöttség után éppen ez a helyzet világított rá igazán, hogy már nem fontos nekem – és egyértelmű volt, hogy én sem vagyok fontos neki.”
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!