Hiába volt jó a szándékuk, a szüleid talán aláásták annak az esélyeit, hogy egy napon magabiztos főnök legyél.
Valószínűleg észrevetted már, hogy néhány kollégád, ha vezetői szerepbe kerül, úgy lubickol, mint hal a vízben. Magabiztosan mondják meg másoknak, mit kell tenniük, és örömmel vállalják az egyre növekvő felelősséget. Más emberek nem lehetnének ennél különbözőbbek. Kellemetlenül érzik magukat, ha utasításokat kell adniuk másoknak, és minden döntésüket beárnyékolja az önbizalomhiány.
Ha az utóbbi csoportba tartozol, talán elgondolkodtál már azon, miért olyan ijesztő számodra a gondolat is, hogy vezető legyél.
Mint az emberi természet szinte minden aspektusában, a válasz egy része a genetikailag öröklődött hajlamodra vezethető vissza. Ha szüleid ibolyatermészetűek voltak, akkor nagyobb az esély arra, hogy te is az leszel. De ez messze nem minden. A pszichológusok egyre inkább felismerik a korai élettapasztalatok fontosságát. És itt is kulcsfontosságú az, ahogy a szüleid viselkedtek veled.
A jó szándékú helikopterszülő
Különösen, ha túlságosan óvtak, akkor alááshatták az esélyeit, hogy a jövőben vezetővé válj. A köznyelv az ilyen szülőket helikopterszülőként ismeri, arra utalva, hogy ezek az anyák és apák állandóan a gyerek körül lebegnek, azt várva, hogy hátha szükség lesz rájuk.
A szüleidet valószínűleg jó szándékúak vezette, például biztosították, hogy ne nézz szembe kellemetlen kihívásokkal. Sajnos ennek lehetnek véletlen, hátráltató hatásai, többek között az, hogy „kevésbé leszel magabiztos és kevésbé leszel képes szembenézni a nehézségekkel, ezért gyengébb vezetői készségeket mutatsz” – mondja Dr. Judith Locke, a Queenslandi Műszaki Egyetemen vendégoktatója és klinikai pszichológus.
Vizsgálatai során Locke arra jutott, hogy a helikopterszülőket három tényező keveréke jellemzi. Rendkívüli mértékben reagálnak a gyermekre, egyes helyzetekben rendkívül alacsony, másokban viszont nagyon magas elvárásokat támasztanak.
Például egy helikopterszülő valószínűleg túlvédő, túl figyelmes és úgy gondolja, hogy gyermekének mindig igaza van.
Megpróbálnak mindent megtenni a gyermekükért (ahelyett, hogy azt várnák, hogy a gyermek maga kezelje a helyzetet), és számítanak arra, hogy gyermekük társai és az iskolája alkalmazkodik majd a gyermekük igényeihez minden esetben. Ugyanakkor ez a fajta szülő nagyon igényes lesz abban az értelemben, hogy nagy elvárásokat támaszt gyermeke eredményei iránt, és túlságosan visszaél a gyermeke idejével.
Mindez azonban azt üzenheti a gyermek számára, hogy másokra kell hagyatkoznia, mert ő nem képes egyedül is megoldani a feladatokat, nem tudja kezelni a kihívásokat. A kudarcoktól való folyamatos óvás pedig megakadályozza, hogy a gyermek megtanulja azokat egészségesen kezelni, elfogadni, hogy az élet elkerülhetetlen velejárói.
Mit tehetsz felnőttként?
Ha kilométerekre elkerülnéd a lehetőségét is egy felelősebb pozíciónak, és a helikopterszülők leírásában a saját szüleidre ismersz, akkor sem kell elfogadnod, hogy belőled sosem lehet vezető.
Először is, ne feledd, hogy szüleidet valószínűleg a jó szándék vezérelte, és nem származik hasznod abból, ha most neheztelsz rájuk ezért. Most azonban már te irányítasz, és elkötelezettséggel és erőfeszítéssel bármikor képes vagy alakítani az attitűdödön.
Sokan vannak, akiknek felnőttként is túlságosan belefolyik az életükbe valamelyik szülő. Locke azt tanácsolja, hogy ők húzzanak meg határokat, jelöljék ki világosan azokat a területeket, amelyekről ők döntenek, és próbáljanak kevésbé támaszkodni a szüleikre.
A munkában sokat segíthet, ha megtanulnak megbirkózni a kritikával és az esetleges hibák lehetőségével. Kérjenek visszajelzést, tanuljanak az építő kritikából.
Mindezek a változások persze nem egy nap alatt fognak eredményhez vezetni, és nem is tesznek önmagukban tökéletes vezetővé, de Locke szerint segíthetnek abban, hogy ha egy lehetőség megnyílik, ne álljanak a rossz beidegződéseid a saját karriered alakulásának útjába.