Túlszeretés és túlóvás
Az utóbbi időben népszerűvé vált egy fogalom, ami nagyon találóan leírja, milyenek is a túlgondoskodó felnőttek: ők a helikopterszülők. Akárcsak egy helikopter, úgy legyeskednek gyermekeik körül – nem csak lesik minden óhaját, sóhaját, hanem teljes mértékben ki is szolgálják a csemetéket, lehetőség szerint azonnal. Nem hagyják, hogy a kicsik konfliktusba keveredjenek, attól pedig a hátukon is feláll a szőr, hogy elessenek, fájdalmas tapasztalatokat szerezzenek.
Ez lényegében teljesen érthető, hiszen ki akarja, hogy rossz legyen a gyermekének? Ki vágyik arra, hogy megüsse magát, lelkileg sérüljön? Mégis, ezek a tapasztalások hosszútávon kamatoznak, pontosan úgy, ahogy a felnőttkori hibák.
Való igaz, hogy az első néhány esés katasztrofálisan nagy szokott lenni, de amikor a gyermekek a későbbiek során újból megbotlanak, vagy eldőlnek a biciklivel, már pontosan tudják, hogyan kell tompítaniuk az esést, miként kell maguk elé tenniük a kezeiket.
Amikor egy kisgyermeknek lehetősége sincs ezt begyakorolnia, évek múlva jóval komolyabb sérüléseket szerezhet. Olvass még a témában
Ugyanígy a konfliktusok: ha nem tanulja meg már egész kicsi korában, hogy a nézeteltérések az élet szerves részei, akkor néhány évvel később zúdul egyszerre minden a nyakába. A túlgondoskodás egyik legnagyobb átka az, hogy nem tarthat örökké, egy szülő sem tud folyton a gyermeke körül legyeskedni, bármennyire is szeretnék ezt sokan megtenni. Legkésőbb óvodában, iskolában egyedül kell megállnia a helyét, de ez sajnos nem fog könnyen menni, és számos problémát generál – jóval nagyobbakat, mint egy seb a térden, vagy egy kis sírás a homokozóban.
