Életmód / Család

Árt a gyereknek, ha túlgondoskodó a szülő

Mindenki a legjobbat akarja a gyermekének, azonban meg kell tanulnunk a szeretetünket más módon kifejezni, mint túlgondoskodással. Ezt a határt sajnos nem mindenkinek olyan egyszerű megtalálnia, sokan talán még saját gyerekkoruk hiányosságait is kompenzálni próbálják az ártó, túlzásba vitt gondoskodással. De milyen problémákat generál ez a szülői magatartás, és hogyan veheted észre, ha te is átlépted azt a bizonyos határt?

Túlszeretés és túlóvás

Az utóbbi időben népszerűvé vált egy fogalom, ami nagyon találóan leírja, milyenek is a túlgondoskodó felnőttek: ők a helikopterszülők. Akárcsak egy helikopter, úgy legyeskednek gyermekeik körül – nem csak lesik minden óhaját, sóhaját, hanem teljes mértékben ki is szolgálják a csemetéket, lehetőség szerint azonnal. Nem hagyják, hogy a kicsik konfliktusba keveredjenek, attól pedig a hátukon is feláll a szőr, hogy elessenek, fájdalmas tapasztalatokat szerezzenek.

Ez lényegében teljesen érthető, hiszen ki akarja, hogy rossz legyen a gyermekének? Ki vágyik arra, hogy megüsse magát, lelkileg sérüljön? Mégis, ezek a tapasztalások hosszútávon kamatoznak, pontosan úgy, ahogy a felnőttkori hibák.

Való igaz, hogy az első néhány esés katasztrofálisan nagy szokott lenni, de amikor a gyermekek a későbbiek során újból megbotlanak, vagy eldőlnek a biciklivel, már pontosan tudják, hogyan kell tompítaniuk az esést, miként kell maguk elé tenniük a kezeiket.

Amikor egy kisgyermeknek lehetősége sincs ezt begyakorolnia, évek múlva jóval komolyabb sérüléseket szerezhet.

Ugyanígy a konfliktusok: ha nem tanulja meg már egész kicsi korában, hogy a nézeteltérések az élet szerves részei, akkor néhány évvel később zúdul egyszerre minden a nyakába. A túlgondoskodás egyik legnagyobb átka az, hogy nem tarthat örökké, egy szülő sem tud folyton a gyermeke körül legyeskedni, bármennyire is szeretnék ezt sokan megtenni. Legkésőbb óvodában, iskolában egyedül kell megállnia a helyét, de ez sajnos nem fog könnyen menni, és számos problémát generál – jóval nagyobbakat, mint egy seb a térden, vagy egy kis sírás a homokozóban. 

Mit okoz a túlgondoskodás?

Egyelőre csak néhány kutatási eredmény áll a rendelkezésünkre, és azok is nagyon sokrétűek a témát illetően. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy nem vagyunk egyformák, nem egyformák a gyerekeink se, és a túlgondoskodásnak sincsen semmilyen mércéje.

Amit már most tudunk, hogy a viselkedési problémák, a tanulási nehézségek, és az általános boldogtalanság szerves része a túlgondoskodó neveltetésnek. 

Ha egy gyermek otthon nem szembesül a nemleges válasszal, a határszabással, akkor bizony a közösségekben problémái lesznek a beilleszkedéssel. Nehezen fog barátkozni, hiszen senki sem akar olyan pajtással játszani, aki állandóan az akaratát érvényesíti, akár erőszakkal – érthető módon ezzel a pedagógusok szimpátiáját sem vívja ki.

Olvastad már?  Ezeket sose tiltsd meg a gyermekednek – Fontosak a fejlődéshez!

Amikor a kicsi szembesül azzal, hogy nem minden körülötte forog, nem mindig az ő akarata érvényesül, az természetes módon feszélyezi, a feszültséget pedig rendzavarással, hisztivel vezeti le.

Mindenki meg akar felelni az elvárásoknak, ez különösen igaz a gyermekekre, de ha a kicsik valami miatt belül feszélyezettek, akkor képtelenek megfelelő magatartást mutatni.

Ha nem tudnak beilleszkedni – már pedig ilyen alapokkal egyszerűen nem tudnak –, akkor állandóan azzal szembesülnek, hogy rosszak, nem valók közösségbe, nincsenek barátaik, nem megfelelő osztályzatokat szereznek, és sorozatos kudarcélményeket szereznek.

Talán nem meglepő, ha ez általános boldogtalansághoz vezet.

A helikopterszülők tehát valójában a hibázás lehetőségének elvételével nem tanítják meg a gyermekeket dönteni, önállóan gondolkozni, cselekedni. Ez kisgyermekkorban még csak arról szól, hogy melyik lapátot vigyük el a játszótérre, esetleg motorral, vagy biciklivel induljunk-e el otthonról. Később azonban már arról, hogyan viselkedjünk másokkal, mit mondjuk, ha sérelem ért minket, vagy éppen milyen társasággal menjünk el szórakozni.

Hosszútávon is árt

Egy 2015-ben kiadott, brit kutatásban ötezer ember életét sokrétűen vizsgálták, gyermekkortól kezdve egészen középkorukig. Ebből a hosszan tartó kutatásból kiderült, hogy a túlgondoskodó szülők gyermekei, illetve azok, akiknek a szülei felnőttkorukban is rendszeresen beleavatkoztak a magánéletükbe, középkorúként is nagyobb eséllyel váltak boldogtalanná.

Egy másik kutatásban elsőéves főiskolásokat vizsgáltak. Ott is hasonló eredmények születtek: a diákok feszültebbek, sérülékenyebbek és visszahúzódóbbak voltak azoknál, akik már korábban szabadkezet kaptak életük felett, és megtanultak már fiatalabb korban önálló döntéseket hozni.

Hol van a határ?

Kívülről látni mindig könnyebb, hol a határ, de más a helyzet akkor, amikor az embernek a saját gyerekéről van szó. Így aztán nekem sem volt egyszerű a dolgom, mikor először határokat kellett szabnom a kislányomnak. Persze, messze még a tényleges és nagybetűs visszaigazolás, de néhány jó tanács nagyon bevált a mi életünkben.

Olvastad már?  Miért ne szeresd jobban a gyermekeidet, mint a partneredet?

Az egyik első, és legfontosabb tipp szerint csak azt kell átgondolnom, hogy az adott dologra életkorából adódóan már képes-e a gyermekem – ha a válasz igen, akkor ne csináljam meg helyette, mert azzal már az elkényeztetés felé húzok, ellenben, ha még nem tudja biztonsággal teljesíteni, akkor nyugodtan segítsek. Természetesen ez sem aranyérvényű praktika, hiszen számos dolog felülírja: ilyen a betegség, ha nagyon rossz napja van, vagy ha én voltam egész nap türelmetlen, és a kéréseivel nem akar mást, mint magára irányítani a figyelmet. 

Ezen felül még arra próbálok figyelni, hogy a lehető leghosszabb képzeletbeli pórázon tartsam.

Nem a fegyelmezésről szól a napunk, nem vagyok állandóan a sarkában, nem aggódok azon, hogy sáros lesz, vagy leesik a mászókáról – eleve csak arra mehet fel, amelyik nem veszélyes számára.

A kijelölt határokat mindig szigorúan betartottuk, és ennek már most érezhető az eredménye. Tudja, hogy ha nemet mondok, akkor azt komolyan gondolom és nincs kibúvó. Mivel erre nincs túl sűrűn szükség, alig-alig tapasztalok ellenállást. Biztos vagyok benne, hogy sokat segít az is, hogy rengeteget vagyunk a szabadban és gyakran találkozunk más gyerekekkel, ám nem akarjuk mindenáron helyettük rendezni a konfliktusokat. Természetesen a verekedés tilos, de jól látható, ahogy növekednek, úgy fejlődik bennük egyre jobban a kompromisszumkészség és egyre kevesebb a vita.

Végül, de messze nem utolsó sorban, biztos támaszként mindig ott vagyok neki. A túlgondoskodás nem egyenlő a túlszeretéssel, hiszen a szeretetet nem lehet túladagolni.

Az ölelés, összebújás, a puszi és a meseolvasás sosem marad el, és szinte egész nap beszélgetünk.

Ez olyan alapot adott a kapcsolatunknak, ami reményeim szerint életünk végéig kamatozni fog. 

Biztos, hogy lesznek még nehéz időszakok és hullámvölgyek, hiszen a teljes szülői életet végigkísérik a megoldandó feladatok. Mégis, ez a néhány, könnyen betartható szabály jó iránymutató lehet arra, hogy meghúzzuk a határt a túlgondoskodás, és a szeretetteljes, gondoskodó nevelés között.

Képek forrása: nd3000/Depositphotos.commonkeybusiness/Depositphotos.comJuliVasylegaBO/Depositphotos.com