Már 500 évvel ezelőtt is volt népi-gyógyászat, az őseink nagyon jól tudtak agyat műteni, ezek bizonyíthatóak egyes múzeumok leletei alapján. Rajtuk kívül van még egy asszony, akit úgy hívnak, hogy Reza asszony.
Az Egészségügyi Világszervezet Konferenciája összefoglalta, hogy tanítani kell a népi gyógyászatot, de az Európai Unió ellensége ennek a tevékenységnek.
2011-től nem ismeri el az EU a gyógyfüvekkel való gyógyítást, csak a termék-kiegészítőket. Az 1300-as években Magyarországon már volt három orvosi egyetem, ebből 2 egyetem egyházi, egy pedig világi volt. A sámánok és táltosok voltak a legjobb gyógyítók. Nemzetünkön kívül még Olaszországban volt 3 orvosi egyetem. Olvass még a témában
Egy őszi alapanyag, amit eddig rosszul használtál, pedig igazi komfortkaja lehet belőle
Feleség vagyok, nem projektmenedzser – Hogyan lett a nőkből a háztartás titkárnője?
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot
Miért nem használja Magyarország a rengeteg gyógynövényt, hiszen 400 féle gyógynövényünk van? Később Mária Terézia alapított egy orvosi egyetemet Nagyszombaton.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






