Amikor negatív gondolati spirálba kerülünk, hajlamosak lehetünk arra, hogy úgy érezzük, mi vagyunk az egyetlenek a Földön, akinek semmi nem sikerül. Pedig ha tudnánk, mennyien vannak még így.
Román Boglárka pszichológus azt mondja, teljesen természetes, hogy néha rossz passzban vagyunk.
„Valamilyen formában mindannyiunkban munkálkodhatnak a negatív érzések. Bánthatjuk magunkat a külsőnkkel, a hiányainkkal, a nehézségeinkkel, az elakadásainkkal, az el nem ért eredményeinkkel, a társadalmi státuszunkkal, az emberi kapcsolatainkkal. Olvass még a témában
Jellemző tulajdonsága ezeknek a gondolatoknak, hogy láthatatlanul bekúsznak a mindennapjainkba, szinte automatikusak, észre sem vesszük belső szigorúságunkat, kritizálásunkat önmagunk felé.
A büntető – túlkövetelő mód nyomás alatt tart, önutálatot okoz. Nem is beszélve a közösségi médiáról, ami minderre könnyen rátehet még egy lapáttal, hiszen a túlfilterezett képekkel ott csak a jó dolgokat látjuk, így azt gondolhatjuk, mindenki más rajtunk kívül tökéletes.”
Amennyiben úgy érezzük, az alábbi kérdések nap mint nap felmerülnek, tetten érhetjük a problémát:
- „Úgysem fog sikerülni, kudarcot vallasz.”
- „Úgyis magadra maradsz, eddig is mindent egyedül kellett megoldanod, nem számíthatsz senkire.”
- „Felesleges volt bíznod, mindig ez a vége.”
- „Ez a te hibád.”
- „Jobban kellett volna csinálnod.”
- „Tökéletesnek kell lenned.”
- „Nem hibázhatsz.”
- „Mindig a másik a fontos.”
És bár ezek az önbántalmazó gondolatok tényleg könnyen rátelepedhetnek a mindennapokra, mindennek ellenére mégis a mi kezünkben van a változás esélye. Egyedül, de akár szakember segítségét kérve átállíthatjuk ezeket a bántó gondolatspirálokat és a negatív üzenetekből pozitív, motiváló irányt is vehet az életünk. A pszichológus segít nekünk meghatározni, mit tehetünk egy ilyen helyzetben a változtatás érdekében.
Járjunk a végére
Egyes gondolatok erős félelmet ébresztenek bennünk. Csak hogy mondjak egy példát, én rendszeresen jógázom és elképesztően féltem a fejenállástól. Aztán szép lassan összeszedtem a bátorságomat és megcsináltam a pózt – gondolom nem kell mondanom, hogy miután ott álltam fejjel lefelé benne csak az járt a fejemben, tényleg ettől féltem? De hát ez nem is ijesztő…Mégis hetekig szorongtam rajta, de minek? Felnagyítottam a fejemben a dolgot és sokkal félelmetesebbnek láttam az egészet, mint ami valójában volt.
A pszichológus erre azt mondja, ha látjuk magunk előtt a negatív gondolatot, anélkül, hogy belemennénk a helyzetbe, képzeljük el, mi történne, ha bekövetkezne.
„Egészen addig vigyük el a gondolatot, amíg adott helyzetben a számunkra elképzelhető lehető legrosszabb forgatókönyvig eljutunk. Mert józanul végiggondolva, még a legrosszabb helyzetből is ki lehet hozni valami nem olyan rosszat, sőt, pozitívat is. Persze ehhez az kell, hogy ne legyen úrrá rajtunk a félelem.”
És milyen igaza van, ha ezt akkor végiggondolom, felmérem, hogy igazából azon túl, hogy eldőlök és kicsit beütöm magam, semmi komolyabb gondom nem történt volna még a legrosszabb esetben sem.
