Hozzávalók
– 2 evőkanál szezámmag
– 2 kicsontozott, bőr nélküli csirkemell felkockázva
– 1 evőkanál kukorica keményítő
– 2 evőkanál olaj
– 1 kínai kel, leveleire bontva, szárát és levélrészét különvágva
– 2 kaliforniai paprika csíkokra vágva
– 10 deci narancslé és víz keveréke
– 1 kiskanálnyi reszelt narancshéj
Elkészítése
1. Pirítsuk meg a szezámmagot serpenyőben aranysárgára, majd tegyük félre a magokat. Fűszerezzük be a csirkét sóval, borssal. Olvass még a témában
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
Ez mutatja nálad, ha elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
2. Forrósítsuk fel a serpenyőben az olajat, majd pirítsuk rajta a csirkehús kockákat 5 percig, ameddig átsül, de nem szárad ki. Tegyük félre a húst egy nagy tányérba.
3. A maradék olajba dobjuk bele a paprikát és a felkockázott kínai kel szárát. Kevergetés mellett pirítsuk 5 percig, amíg kicsit átpuhul, de még ropogós marad. Adjuk hozzá a kínai kel leveleket, kevergetés mellett pirítsuk meg. Tegyük vissza a csirkét és kicsit pároljuk össze a hozzávalókat. Tálaljuk szezámmaggal megszórva.
Tipp: Tálalható hosszúszemű rizzsel.
Jó étvágyat kívánunk!
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






