A megoldás egyszerű és kézenfekvő, mégsem alkalmazzuk eleget
Bármi is a megoldandó feladat, ami épp rád vár, legyen az egy szörnyen vastag könyv vagy egy nehéz projekt a melóban, ha nem bontod részfeladatokra a munkát, szinte biztos, hogy a végére elszámolod magad. Gondolj csak bele: nem túl sikeres stratégia egy-két éjszaka alatt megírni egy szakdolgozatot (mind láttunk már ilyet, van, akinek bejött, de próbáljunk a realitás talaján maradni), sőt egyenesen elképzelhetetlennek és ésszerűtlennek tűnik ez a fajta megoldás. Inkább vágj bele a sok kicsi sokra megy-elven alapuló, meglehetősen kézenfekvő, mégis óriási erővel bíró módszerbe!
A siker kulcsa, hogy az apró, szinte észrevétlen tevékenységeket egy idő után, szép lassan automatikussá alakítsd.
Gondolj akár csak a reggeli kávézásra: egyszer, valamikor nagyon régen, még az ártatlan időkben szerettük volna felpörgetni azt az adott reggelünket, ezért ittunk egy jó feketét. Ebből rendszer lett, hiszen minden reggel jólesik egy kis löket – ma pedig már ott tartunk, hogy ha elfogyott (ami szinte lehetetlennek tűnik, hiszen ha valamiből van otthon elég, az a kávé), képesek vagyunk a karikás szemünkkel bármelyik utált szomszédot felverni, vagy bármennyit fizetni a legközelebbi rongyrázós kávézóban egy kiadós lattéért… Mi ez, ha nem a szokás és a tevékenység hatalma?
A kávé példájából okulva bármilyen nagy feladatnak nekiállhatsz úgy, hogy közben szinte észre sem veszed majd, hogy máris végzel vele: szeretnél túllenni az ezeroldalas szakmai könyvön, hogy komolyabb tudást villanthass a következő ügyfelednél? Legközelebb állítsd 10 perccel hamarabbra az ébresztőd, és a reggeli őrület előtt szánj egy kis időt olvasásra – naponta 10 oldallal számolva 100 nap alatt végzel majd a végeláthatatlannak tűnő könyvvel. 100 nap múlva sokkal komolyabb tárgyalásaid lesznek, mint most. Jobban hangzik, mint örökké halogatni, nem? Olvass még a témában
Terapeuták, mi volt az a pillanat, amikor azt mondtad: „Nem ítélkezem, de azért atyaég!”
5 dolog, amire többet költök, hogy hosszú távon kevesebbet költsek
Mondd meg, milyen vagy, és mi megmutatjuk, hogyan kezeled a pénzügyeidet
„Most, hogy van pénzem, már nem kell félnem.” – A pénz elvileg nem boldogít, vagy mégis…?
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




