A technológia bizonyos értelemben megkönnyítette az életünket, ugyanakkor azzal, hogy mindig elérhetővé váltunk, a munka is végtelenné lett.
Csak gyorsan rápillantasz az emailekre, amíg a gyereket altatod, vacsora előtt még elküldesz egy üzenetet és bevásárlás közben elintézel egy halaszthatatlan hívást… Az elmúlt időszak bizonyította, hogy a távmunka és a „rugalmas munkarend” a gyakorlatban sokszor azt jelenti, hogy a munkaidőnk soha nem ér véget.
Lehet, hogy úgy érezzük, 5 után már nem dolgozunk, hiszen csak rápillantunk a képernyőre vagy éppen egy percet szánunk egy munkahelyi feladat leokézására. Mégis, azzal, hogy a gondolatainkba befészkelik magukat a munkahelyi feladatok és határidők akkor is, amikor a családunkkal vagy az otthonunk kényelmében, a munkaóráinkon túl vagyunk, összemosódik a munka és a magánélet határa, és ez semmiképpen sem egészséges dolog.
A „kikapcsolás” joga egy ideje már foglalkoztatja a munkajogi törvények alkotóit. A poszt-Covid világban valószínűleg így vagy úgy, de mindenhogyan választ kell találni erre a kérdésre.
A kikapcsolás joga
Vannak államok, ahol a probléma már korábban is felmerült. A „kikapcsolás” jogával kapcsolatos első jogszabály 2016-ban jelent meg Franciaországban, majd 2017-ben Olaszországban és 2018-ban Spanyolországban.
Bár ezek részleteikben eltérnek egymástól, összességükben a szabályok védik a munkavállaló azon jogát, hogy ne válaszoljon a munkahelyen kívüli kommunikációra az üzleti órákon kívüli időszakban, és ne büntessék ezért. (Például azzal, hogy elutasítják az előléptetést, ha nem hajlandó hétvégén dolgozni).
Az elmúlt két évtizedben Németország is tett lépéseket a munkavállalók távozási képességének védelme érdekében, ha nem a törvény útján; ehelyett tárgyalásokat folytattak a vállalati érdekeltek között.
Több német multinacionális vállalat szigorúbb álláspontot képvisel. Olyan vállalati megállapodásokat léptettek életbe, amelyek biztosítják a munkavállalók kikapcsolásának jogát, köztük a Volkswagen, a Daimler és a Siemens. A Volkswagennél például állítólag a vezetőségen kívüli alkalmazottak 18:15 és 07:00 között nem férhetnek hozzá okostelefonjukon a céges e-mailjükhöz.
Mi a helyzet itthon?
A Jogi fórum szerint itthon „a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidő kereten felüli, az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meghaladó munkaidő és az ügyelet tartama” rendkívüli munkarendnek minősül. Ezt az Mt. alapján és annak szabályait követve a munkáltató elrendelheti, ám azt ellentétezni is köteles.
A gyakorlatban azonban a problémát sokszor nem is ez jelenti, hanem azok a „pár perces” feladatok, amelyek elvégzését a munkáltató bármikor elvárja. A legtöbb dolgozó számára nem is a tényleges munka, hanem inkább a készenlétben állás mentális terhe jelent gondot. Az a tény, hogy soha nem tudnak teljesen kikapcsolódni.
A tapasztalatok alapján egyébként tényleges változást egyedül talán csak a cégen belüli megoldások hozhatnak.
Hiába áll ugyanis a törvényben, hogy például este 6 után nem vagy köteles válaszolni az üzenetekre. A gyakorlatban, ha a főnököd hív, sms-t küld, vagy akár a Facebookon keres, a legtöbb munkavállaló úgy érzi, muszáj reagálnia.
A személyes konfliktusok vállalása, az érdekvédelem és a vezetőség támogatása valószínűleg szintén elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy a vállalati kultúra megváltozzon. Így valóban nem szenved hátrányt senki, aki határt szeretne húzni a munkája és a magánélete között.