Még a szuperhősök is rettegnek valamitől, így nem csoda, hogy a való világban sem vagyunk immunisak a félelemre. És most nem a hátborzongató horrorfilmekről van szó, amiknek köszönhetően kisgyermekkorodban egész éjjel a plafont bámultad éberen. Sokkal inkább azokról az aprócska fóbiákról, amelyek noha nem keserítik meg teljesen a mindennapi életedet, de mégsem okoznak túlzottan vidám perceket. Most összegyűjtöttünk ötöt a leggyakoribb fóbiák közül, és eláruljuk azokat a különös információkat, amiket mindenképpen érdemes tudnod róluk.
4/5 Rémisztő viharok és mennydörgések
Világszerte körülbelül 16 millió vihar csap le egyetlen év alatt, ez pedig rengeteg mennydörgést, szélvihart és villámot hoz magával. Az már köztudott, hogy az állatok nem csak előre megérzik egy-egy katasztrófa közeledtét, de egyúttal meglehetősen nehezen viselik a nagyobb zivatarokat, utóbbival viszont nincsenek egyedül.
Az Egyesült Államokban például minden harmadik ember szenved asztrafóbiában, a számok pedig a többi országban is elég magasak.
Általában a gyerekeknél gyakoribb, és bár sokan kinövik tinédzser korukra, másoknál felnőttkorig is elhúzódhat. Jellemző, hogy egy asztrafóbiás ember izzadni és reszketni kezd a viharok alatt, de sokszor rejtőznek el az ágy vagy a takarók biztonságos védelme alá.
Emellett folyamatosan figyelik az időjárás-jelentéseket, és extrémebb esetekben csak azután hagyják el a lakást, ha a tévéből megbizonyosodtak, hogy maximálisan esőmentes nap várható.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!