Terápia kívül-belül
Az első kulcsa ennek a jelenségnek az lehet, hogy kell egy alapvető bizalom ahhoz, hogy kiválasszuk a megfelelő szakembert. Ha pedig rábízzuk a külsőnket, óhatatlan, hogy a belső dolgok is felszínre kerüljenek. Ennek egy másik vetülete lehet a fizikai kontaktus és a közelség, hiszen a manikűrösnél, kozmetikusnál és fodrásznál is hozzánk nyúlnak. Ez önmagában szintén a bizalmat erősítő folyamat.
Mivel általában nem csak néhány percet, hanem gyakran több órát is a szakembereknél töltünk, ez a sok és rendszeres közös időtöltés is szorosabb kapcsolatot alakíthat ki. Az ott töltött idő alatt pedig a szakemberek olyan állapotban is láthatnak, amit csak kevesen, mivel ezeket próbáljuk elfedni: befóliázott hajjal, problémás körömmel, vagy smink nélkül.
Gyakran olyan élethelyzetekben is ott ülünk a székben, amiknek az érzelmi terhét nehéz magunkban tartani. Ebben a biztonságos, befogadó közegben pedig jólesik megnyílni egy kicsit jobban. De nem csak negatív élethelyzeteket, hanem pozitívakat is megosztunk, illetve sokszor a mélyebb érzelmek, például a félelmek is előkerülhetneknek egy-egy szituációval kapcsolatban. Olvass még a témában
Így segít, ha megírsz egy levelet, amit sosem küldesz el senkinek
Ezt hozza 2026. október 14. a numerológia szerint: elmélyülés és belső bölcsesség
Miért nem tudják az olaszok elrontani a napjukat? 3 szicíliai szokás, amit azonnal hazahoztam magammal
Ez az éttermi incidens megtanított, hogy néha vita helyett sokkal okosabb a visszalépés
Szintén lehet összefüggés aközött, hogy a szakemberek megoldják a külsőnkkel kapcsolatos problémákat, így a támogatás és a megoldás keresése az élet más területein sem áll ettől távol.
Az sem elhanyagolható szempont, hogy a problémák kibeszélése jó hatással lehet ránk, illetve, ha megosztjuk azokat másokkal, azzal nem csak a lelkünkön könnyítünk, hanem lehet, hogy megoldást is egyszerűbben találunk.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






