„Olyan okos, de a telefont egyszerűen nem tudom kiszedni a kezéből.” Az utóbbi években sok szülő szájából hangzott el ez a mondat, és nem lehet nem észrevenni, hogy a közösségi média fogyasztása milyen nagy mértékben teszi függővé a kiskamaszokat. De miért van, hogy az egyébként leginkább érdeklődő, nyitott gyerekek is szívesebben pörgetik a telefont, mint hogy könyvet olvasnának? A válasz sokkal bonyolultabb, mint a generáció vagy a szülők hibáztatása.
Ha a gyerekek képtelenek letenni a telefont, az nem feltétlenül az ő önkontrolljuk hiányára utal. A közösségi média szoftverei, az algoritmusok olyan működésre késztetik az embereket, ami különösen az intelligens, reflektív gyerekeket ragadja magával.
Digitális túlélési stratégiák
Kutatások igazolták, hogy a gyerekek nem csupán passzív áldozatok, amikor a közösségi média mindent elnyelő térnyeréséről van szó: kifejezetten fejlett stratégiákat alakítanak ki, hogy kezeljék az online tér okozta stresszt. Olvass még a témában
A barátságért is tenni kell: így tarthatod meg örökre a legjobb barátnődet
„Megéreztem, hogy a falba csapódik egy autó és félrehívtam a lányaimat” – 10 sztori a megérzésekről
A siker csak szemlélet kérdése – így változtattam meg, mit gondolok az eredményeimről
„Én soha nem leszek olyan, mint az anyám!” Elképzelés vs. valóság
Például gyorsan görgetnek, ha erőszakos vagy zavaró tartalmakkal találkoznak; csoportos chat-beszélgetésekben figyelmeztetik egymást; „kódneveket” használnak a különösen zavaró tartalmakra; illetve megtanulják a „nem nézek oda” technikát.
Kívülálló szemmel ez akár digitális jártasságnak, rugalmasságnak, vagy éppen felelősségteljes médiahasználatnak is tűnhet. De sok pszichológus szerint ezek a stratégiák nem sikertörténetet, hanem bizonyos értelemben belenyugvást jeleznek: a gyerekek megtanulták, hogy a rendszer — az algoritmussal vezérelt platformok — alapvetően megváltoztathatatlan, ezért ahelyett, hogy küzdenének ellene, inkább alkalmazkodnak. Ez a jelenség hasonlít az úgynevezett learned helplessness-hez (megtanult tehetetlenség): amikor valaki ismétlődő negatív ingereknek kitéve úgy dönt — tudva, hogy cselekvése nem vált ki változást —, hogy feladja az ellenállást.
Miért pont az „okos” gyerekek ragadnak bele?
Talán elsőre paradox, hogy a legintelligensebb, legmélyebb gondolkodásra, kíváncsiságra képes gyerekek azok, akik leginkább „beleesnek” a görgetős spirálba — de a kutatók szerint éppen az intelligencia és a reflexió miatt. Az okos gyerekek képesek gyorsan reagálni, kiaknázni a platform adta stratégiákat (pl. chat-figyelmeztetés, algoritmusok megkerülése); érzik, hogy valami nincs rendben — de közben azt is megtanulják, hogy az ő beavatkozásuk, például egy bántó komment jelentése valójában nem sokat számít; és képesek egy olyan egyensúly illúzióját fenntartani, amitől úgy látszik, minden rendben van velük.
Ez az a fajta „optimizált túlélés”, amit ha kívülről látunk, nem feltétlenül tulajdonítunk figyelmet, mert nem látszik egyértelműen a gyereken, hogy szenved, hogy a közösségi média rossz hatással lenne rá. Pedig a csendes belenyugvás, a lemondás az ellenállásról, a passzív elfogadás valójában sokkal mélyebb pszichológiai hatásokkal járnak.
Mit érdemes szülőként figyelni, és mit tehetünk?
Fontos, hogy ne értelmezzük automatikusan pozitívan, ha a gyerekünk „tudatosan görget” vagy „nem nyit meg” zavaró tartalmakat. Ez még nem feltétlenül jelez digitális érettséget, hanem túlélési stratégia lehet. Vagyis egy okos gyerek lehet, hogy kívülről nézve kevésbé szenved az online tér használatától, belül azonban jobban sérül.
