Indoklás nélkül nem megy – Miért magyarázzuk meg az érzéseinket, ahelyett, hogy megélnénk őket?

Címlap / Életmód / Lélek / Indoklás nélkül nem megy – Miért...

Indoklás nélkül nem megy – Miért magyarázzuk meg az érzéseinket, ahelyett, hogy megélnénk őket?

A magyarázás ugyanis biztonságosabbnak tűnik, mint az átélés

Ha elemezzük, keretezzük, racionalizáljuk, akkor mintha távolabb kerülne tőlünk az érzelem, ami most esetleg nem éppen kellemes. Ám ha az érzést boncasztalra tesszük, már nem bennünk történik, hanem „tárgya” lesz a gondolkodásunknak. Egy projekt. Egy probléma, amit meg lehet oldani. Csakhogy közben elfelejtünk benne lenni.

Pénzügyi áttörés ősszel: így áll a 12 csillagjegy sorrendje

Pedig az érzések nem problémák, hanem jelzések. Nem azért jönnek, hogy elemekre cincáljuk őket, hanem hogy meghalljuk. A düh nem magyarázatot kér, hanem teret. A szomorúság nem elemzést, hanem időt. A félelem nem logikát, hanem biztonságot. Amikor rögtön értelmezni kezdjük az érzéseinket, gyakran pont azt az információt nyomjuk el, amit hoznának.

Nő kiált, portré

Van persze ebben egy erős kontrollvágy is. Az érzések kiszámíthatatlanok. Ha megélem őket, nem tudom, meddig tartanak, hova vezetnek. Ha megmagyarázom, akkor úgy érzem, kézben tartom a helyzetet. Okos vagyok, reflektált, érett.

Olvass még a témában

Csakhogy az érzelmi érettség nem ott kezdődik, hogy mindent azonnal megértünk, hanem ott, hogy elbírjuk azt, amit érzünk.

És hogy csak elfogadjuk, hogy most éppen ez történik a lelkünkben.

Fiatal lány nevetve hajol át egy korláton, mögötte Smile felirat

Talán az lenne a legnagyobb felszabadulás, ha megengednénk magunknak ezt a fajta egyszerűséget. Hogy nem kezdünk el magyarázkodni rögtön. Nem tesszük zárójelbe az érzelmet, és kezdjük el analizálni az okokat. Nem sietünk túl lenni rajta, hanem ott maradunk vele egy kicsit. Kényelmetlenül, bizonytalanul, de őszintén. Mert az érzéseink nem akkor lesznek a helyükön, amikor megértjük őket, hanem amikor végre megélhetjük őket.

Ezt hozza 2026. január 16. a numerológia szerint: engedd el és zárd le azt, ami már nem szolgálKövetkező cikkünkEzt hozza 2026. január 16. a numerológia szerint: engedd el és zárd le azt, ami már nem szolgálVannak napok, amikor minden összeáll: a szíved puhább, az eszed tisztábban lát, és könnyebb kimondani azt, amit régóta érzel. A numerológia szerint minden napnak megvan a maga egyedi rezgése – ma pedig felfedjük, milyen üzenetet hordoz ez a dátum, és hogyan tudsz a legtöbbet kihozni belőle. Vagyis a mai nap száma a 9-es. A 9-es…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat”: amikor a nagyszülő átlépi a határt
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.