Életmód / Lélek

A Harvard szakértője szerint az alábbi 2 dolog alapján alkotnak rólad véleményt mások

A Harvard szakértője szerint az alábbi 2 dolog alapján alkotnak rólad véleményt mások

A Harvard Üzleti Iskola egyik professzora, Amy Cuddy már 15 éve foglalkozik azzal, vajon mitől függ, hogy milyen lesz az első benyomás, és egyáltalán mi alapján alkotnak rólunk véleményt mások. A szakértő két pszichológussal együtt vizsgálta a különféle reakciókat, és felfedezte, mi az a két aspektus, amin rengeteg dolog múlik. Amy szerint amikor egy addig számodra ismeretlen személlyel találkozol, ő tudat alatt az alábbi két kérdést teszi fel magának:

  • Megbízhatok én ebben az emberben?
  • Tudom tisztelni ezt az embert?

A szakértő úgy véli, ez a két kérdés lényegében a megbízhatóság és a professzionalizmus kérdéskörébe tartozik. Evolúciós szempontból pedig érthető, hogy miért olyan jelentősek. Gondolj csak bele; az ősemberek idejében az, hogy a csoportok tagjai mennyire számíthattak egymásra a vadászatban, és hogy ténylegesen tisztelték-e egymás tulajdonát, a túlélést is jelentette. Azonban úgy véli, a kettő közül elsősorban a bizalmi rész a fontosabb. Ha valaki már az első pillanatban úgy érzi, hogy kedves vagy, barátságos hozzállásod van, és segítőkész természettel rendelkezel, hamarabb tekint rád barátként. Ez hosszú távon többre visz, mint ha azt bizonygatnád, hogy mennyire profi vagy a szakmádban. Ez még akkor is fontosabb, ha egy állásinterjúra érkezel, ahol egyébként a kompetencia nagyon fontos! 

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást