A legkézenfekvőbb tényező az elszigeteltség
Tudjuk, hogy a társas érintkezés hiánya negatívan befolyásolhatja az agyat, és hogy a hatás azoknál a legsúlyosabb, akik már eleve memóriazavarokkal küzdenek. Az Alzheimer-kórban szenvedők számára a magány szintje még a betegség lefolyását is megjósolhatja.
És még ha sokan nem is vagyunk teljesen egyedül, bizonyosan kevesebb emberrel találkozunk. Kimaradnak a rövid, látszólag felszínes beszélgetések, amelyeknek a repetatív természetére pedig szükségünk van, hogy megszilárdítsuk emlékeinket a velünk történtekről. Ezek az úgynevezett epizodikus emlékek. Ha nem tudunk annyira szocializálódni, talán nem meglepő, hogy ezek az emlékek nem tűnnek többé olyan kristálytisztának, mint általában. Ehhez jön még a szorongás és a depresszió tüneteinek jelentkezése vagy súlyosbodása. A depresszió és a szorongás egyaránt ismerten befolyásolja a memóriát. Az aggódás leterheli a munkamemóriánkat, így kevesebb kapacitás áll rendelkezésünkre a bevásárló listák vagy a munkához szükséges tennivalók felidézéséhez.
