Te is érezted már úgy, hogy a szerelmed egyszerűen nem ért meg? Nem azért, mert nem akar, vagy, mert nem hallgat meg, hanem mert nem tud teljesen azonosulni a nézeteiddel, gondolataiddal? Nem érezted rosszul! Egy kutatásnak köszönhetően pedig már azt is tudjuk, miért voltak kétségeid…
Szinte tipikusnak mondható, és időnként minden párkapcsolatban előfordul a sértődés. A leggyakoribb menetrend szerint a nők megsértődnek valamin, a férfiak pedig nem értik, mi a gond. Legfeljebb egyszer rákérdeznek, mit is tehetnének, de többnyire ennyiben ki is merül az érdeklődés, a nők pedig duzzognak és rendszerint a barátnők vállain sírnak. A férfiak persze értetlenül állnak az egész előtt, és szintén a haveroknak panaszkodnak – már, ha panaszkodnak egyáltalán valakinek.
Hol csúszik el a dolog?
Egy felmérés rámutatott arra, hogy egyszerűen más az empátiaszintjük a nőknek, mint a férfiaknak, és ebből ered a számtalan félreértés. Természetesen ki kell hangsúlyoznunk, hogy átlageredményekről van szó, és nem azt akarjuk sugallni, hogy a nők hibátlanul kommunikálják érzelmeiket és gondolataikat, miközben a férfiak hírből sem ismerik a jó modort és a kedvességet.
Egyszerűen arról van szó, hogy a kutatások alapján a nők sokkal jobban bele tudják élni magukat a látott szituációkba éppúgy, mint az átélt konfliktusokba. Mivel számukra természetes ez az egész, nem értik, a férfiak mit nem fognak fel, miért nem egyértelmű számukra, hogyan kellene viselkedniük, beszélniük, és mit kellene tenniük a – szerintük jogos – sértődés során.
Itt jönnek képbe a barátnők! Mivel a nők empatikusabbnak bizonyultak, sokszor jobban és megértőbben bánnak egymással a párkapcsolati problémákat illetően is, mint ahogy azt sokan a párkapcsolatukban szeretnék, elvárnák. Bár a különbség nem olyan óriási és eget rengető, mindössze 10-11%-kal értek el jobb eredményt a nők a férfiaknál, ez az arány pontosan elég arra, hogy egy meg nem értett konfliktushelyzetben te is inkább a barátnődhöz fordulj vigasztalásért a szerelmed helyett.
Mi áll a háttérben?
Genetikailag is bizonyított az állítás, de hiába szeretnénk, legfeljebb 30%-ban tudjuk az empátia-kérdést az öröklött tényezőkre fogni. A fennmaradó 70%-ot a nemünk, a társadalmi helyzetünk, a környezetünk befolyásolja. Pl. egy kislánytól jobban elvárjuk az empátiát, mint egy kisfiútól, ezért a nőkbe kisgyermek koruktól kezdve belenevelik, hogy mennyire fontos odafigyelni mások érzelmeire, és milyen lényeges, hogy gyengéden bánjunk társainkkal.
Rengeteget jelent az is, milyen példát látunk szüleinktől, vagy éppen az a környezet, amiben felnövünk, mennyire segítőkész, empatikus. Emellett a biológia is beleszól az empátia-szintünkbe, és nem csak a DNS által, hanem a hormonok működését tekintve is. Míg a férfiak jellemző hormonja a tesztoszteron, ami a „tipikusnak” tekinthető férfias, külső és belső vonásokért felel, addig a nőkre leginkább az ösztrogén hat, továbbá az oxitocin, ami nagyobb arányban van jelen a szervezetükben.
Utóbbi felelős többek között a kötődésért, az érzelmek intenzívebb megélésért, tehát közvetetten az empátiáért. Persze ez csupán néhány példa, amik azonban mégis bebizonyítják azt, hogy pusztán már az is dönthet empátiánk mértékéről, hogy férfinak vagy nőnek születtünk.
Van megoldás?
Természetesen elsimítani a különbséget nem lehet, de tehetünk azért, hogy minden sokkal gördülékenyebben menjen. A férfiaknak el kellene fogadni, hogy a nők egyszerűen érzékenyebbek, több figyelmet, szeretetet és odaadást igényelnek, és arra kellene törekedniük, hogy jobban értelmezzék a metakommunikációs jeleiket, továbbá próbálják minél inkább beleképzelni magukat a nők helyzetébe.
A nőknek pedig lazítani kellene a feszes elvárásaikon, és nem kellene tragédiának felfogniuk, ha a szerelmük nem úgy reagált, ahogy szerintük egyértelműen kellett volna. Emellett nyíltan és őszintén kellene kommunikálniuk, és nem arra várni, hogy a férfiak „észreveszik magukat”, és bocsánatot kérnek egy olyan konfliktus miatt, ami szerintük nemhogy sértő nem volt – igazából meg sem történt.
Kép forrása: ViewApart/Depositphotos