Lépjünk ki a helyzetből egy kis időre, tegyük meg, hogy nem foglalkozunk vele. Iktassunk be ilyenkor valamilyen sporttevékenységet. Egyrészt eltereli a figyelmünket, másrészt pedig serkenti az agyműködésünket. Bármilyen mozgást is végzünk, nő az agysejtjeink aktivitása. És nekünk pont arra van szükségünk. Ha visszatérünk az agyalásra, akkor nézzük meg az érzésinket is.
Mert a gondolataink hatással vannak arra, ahogyan érzünk, és ez nagymértékben hozzásegít ahhoz, hogy hogyan fogunk reagálni valamire.
Ha például történt valami a múltban és azon rágódunk, akkor érdemes tudatosan érvelnünk magunknak, hogy azon már nem tudunk változtatni. És azzal, hogy újra és újra felidézzük, csak a hangulatunkat romboljuk le. De így a jövőbeli dolgokra sem érdemes ráparázni, hiszen nem tudjuk azt sem befolyásolni. De ha már jövőbe tekintünk, akkor azt tegyük pozitívan, arra gondolva, hogy úgyis minden úgy alakul, hogy nekünk ideális legyen.
Amikor agyalunk, akkor tegyük jókedvűen, bízva a legjobbakban, és természetesen önmagunkban. És ha mégsem menne egyszerűen más oldalról, más szemszögből nézni a megoldandó feladatokat, akkor tegyük fel a legnagyobb kérdéseket. Biztos, hogy annyira nagy probléma, ami előtt állunk? Őszintén, számítani fog ez majd öt év múlva?
Ha lenyugszunk, gondoljunk arra, hogy egy tudatos, nyugodt embert, akinek rengeteg alternatíva van a fejében, sokkal nehezebb felidegesíteni, és a szerepéből kizökkenteni. Nekem, azt hiszem sikerült alakítgatnom az agyaláson. Sporttal, meditációval és kellő önismerettel. Mert azt hamar megtanultam, hogy változtatni egy pillanat alatt is tudok, ha felkészült vagyok az új és másabb megoldásokra.