Sötét
Apám maláj származású és a nagyszüleim sosem szerették. Egyszer hallottam nagymamámat, amint a szomszéd néninek mondja, hogy én vagyok a legszebb unokája, csak „kár, hogy olyan sötét a bőre, mint az apjának”. Addig szerettem a bőröm, anyám mindig mondta, milyen szép olíva-színű, de ezután arra vágytam, hogy világosabb legyek.
Szegénység
Unokaöcsémet kiskorában minden nyáron elhoztam magamhoz egy hétre. Ilyenkor szabadságot vettem ki és mindenhova elvittem, állatkert, vidámpark, mozi. Nővéremék egy hatalmas házban élnek a férjével egy vidéki birtokon, én a fővárosban egy kis garzonban, ezért a gyereknek izgalmas dolog volt nálam a városi kiruccanás, a villamos vagy a metró. Mikor egyszer érte mentem, hallottam, ahogy izgatottan pakol és az anyjának azt mondja: „Szeretek nagynénivel lenni és úgy élni, mint a szegények.”
Olvass még a témában
Apa
13 évesen korábban értem haza egy buliról és hallottam, amint a becsiccsentett anyám azt fejtegeti nevetve a barátnőinek, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az apám a biológiai apám. Ez iszonyúan szíven ütött, mert apukám volt a mindenem és az is maradt a haláláig. Az, hogy lehet, hogy nem is az ő lánya vagyok, olyan fájó pont, hogy sosem tudtam ezt elmondani neki és még anyámmal sem beszéltem arról, amit hallottam aznap este.
A cikk folytatódik, lapozz!