Túl nagy a megfelelési kényszer
Ha egy párnak jóformán mindennél fontosabb az esküvői luxus, akkor az alighanem arra is utal, hogy sokat adnak a látszatra. Rengeteget számít az életükben, mit gondolnak róluk, az anyagi helyzetükről mások, és ez nem feltétlenül jó hozzáállás a szerelem megünneplésére. A legboldogabb emberek közé mindig azok tartoznak, akik a lehető legnagyobb arányban ki tudják zárni a külvilág elvárásait és csak és kizárólag a saját nézőpontjaikat, értékrendjüket tartják szem előtt.
Bár előfordulhat, hogy egy nagyszabású esküvőn is hasonlóan gondolkozik az ifjú pár, inkább az alacsonyabb költségvetésű eseményekre igaz, hogy a házasulandó felek nem igazán foglalkoznak mások véleményével. Jóval több pénz marad egymásra, a közös élet megtervezésére és felépítésére, ha nem egyetlen egy nap megszervezésére áldozzuk az időnket. A látszat szinte mindenkinek számít, ám akik alaposan túllőnek a célon, azok még hitelt is hajlandóak felvenni az esküvőre. Ez sajnos újfent nem jó megoldás a tartós házasságra: a kutatás szerint alaposan megdobja a válás esélyét az, ha az álmok megvalósításához kölcsönt kell igénybe vennie a párosnak.
dewald/depositphotos.com Olvass még a témában
6 ruha és kiegészítő, amit idén esküvői vendégként viselhetsz és 1, amit engedj el
„Kanállal ette a pörköltet, másnap szakítottam vele” – A legpitiánerebb indokok, amikért kapcsolatok értek véget
„A feleségem sosem ismeri el, ha nem volt igaza” – A gyakori panasz, amit a férfiaktól hallok terapeutaként
„Eszébe nem jutott, hogy segítsen az anyjának elpakolni” – Így mentsd meg magad attól, hogy a bejárónője legyél
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





