Egészség / Életmód / Hírek

Másodjára is megfertőződni a koronavírussal? Ennyi az esélyed rá

Másodjára is megfertőződni a koronavírussal? Ennyi az esélyed rá

Az antitestek és az immunrendszer egyéb válaszai a koronavírus-kutatás középpontjában állnak. Ezek lesznek a kulcsszereplői annak, hogy sikerül-e kimásznunk végre ebből a pandémiából. Az antitestek azért fontosak, mert ezek védik a szervezetet egy fertőzés után attól, hogy újra meg tudja támadni a vírus.

Bár vannak történetek újrafertőződésekről, szakértők szerint azért a legtöbbünknek nem kell aggódnia, ha már végigment rajta a kórokozó. Viszont így tényleg elfelejthetjük a nyájimmunitás hatásosságát is.

Új kutatások

A múlt héten két tudományos kutatás is megjelent a témában. Az egyik például azt hozta eredményül, hogy már akár három hónappal később is 26 százalékkal csökkenhet az antitestek száma a vérben a fertőződés utáni állapothoz képest. Általában azoknál volt nagyobb a csökkenés, akik tünetmentesen vészelték át a Covid-19-et.

A különböző korcsoportok esetében pedig a 65 éven felülieknél csökkent legjobban az antitestek mennyisége. A másik kutatás viszont azt mutatta ki, hogy öt hónapon keresztül nagyjából változatlan maradt az antitestek száma a szervezetben. 

A Mississippi Orvosi Egyetem szakértője, Ritesh Tandon szerint egyáltalán nem meglepő, hogy az antitestek száma egy idő után csökkenni kezd. Ez viszont még nem jelent komoly veszélyt az újrafertőződésre. Azt is érdemes tudni, hogy a regisztrált újrafertőződések száma nagyon alacsony.

Dr. Anthony Fauci, az Egyesült Államok legfőbb fertőzőbetegség-szakértője osztja azt az elképzelést, hogy az antitestek számának csökkenése nem jelenti azt, hogy az immunitás is lényegesen csökken. A szervezetnek ugyanis vannak más immunválaszai is. A sejtes immunitás például ad egy bizonyos szintű védettséget, még ha nem is annyit, mint az antitestek maguk. 

Stanislav Ostranitsa/istockphoto.com

1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást