Az egyidős babák illúziója
Egy másik barátságom egészen másképp ért véget. A várandósság időszaka kifejezetten izgalmas volt, mert szinte egyszerre mutattuk fel a pozitív tesztet, és alig egy hét különbséggel szültünk. Akkor biztosak voltunk benne, hogy ez maga a tökéletes forgatókönyv. Előre megterveztük a közös sétákat, az együtt átélt mérföldköveket, és persze azt vázoltuk, hogy a lányaink majd a legjobb barátnők lesznek.
Ehhez képest a valóság sokkal földhözragadtabb volt. Mindkettőnket beszippantotta a saját kis világa. Az eltérő ritmus, a saját gyerekünkhöz való alkalmazkodás, a fáradtság, vagy egyszerűen csak az, hogy minden erőnket a változás túlélése kötötte le… Nem volt időnk igazán figyelni egymásra, és nem is nagyon volt energiánk kilépni a saját körünkből.
Két párhuzamos világban éltünk, amelyek papíron ugyanarról szóltak, mégsem találkoztak sehol. Mire észbe kaptunk, a legmélyebb beszélgetések helyén már csak udvarias üzenetek maradtak. Ma is mosolygunk, beszélgetünk, ha összefutunk, de az a közelség, amit akkor annyira biztosra vettünk, észrevétlenül eltűnt. Olvass még a témában
Ezt az egy mondatot sosem szabad kimondani egy gyereknek, még viccből sem
„Jobbnak láttam, ha nem velem nő fel” – Miért mondtál le a gyerekedről?
Az alaposságom a pótcselekvésem, ha szétesik az életem – ekkor döbbentem rá
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
