Amikor a nyitás egyoldalú marad
Volt egy barátnőm, aki néhány évvel előttem lett anya. Ő volt az, akiről azt hittem, majd fogja a kezem, amikor belépek ebbe az új világba. Abban bíztam, hogy számíthatok a tapasztalatára, a tanácsaira, a megértő jelenlétére. Azt gondoltam, hogy most végre még közösebb nyelvet beszélünk, és ez az élethelyzet még közelebb hoz minket egymáshoz. Aztán viszonylag hamar kiderült, hogy a közös élethelyzet önmagában nem tart meg egy kapcsolatot.
Amíg én kerestem, kérdeztem felőle, mentem hozzá, szerveztem a találkákat, addig működött minden.
Amikor viszont eljött volna az a pont, hogy neki is nyitnia kellene felém, hogy időnként ő jöjjön, ő kérdezzen, ő legyen kíváncsi rám, valahogy minden elcsendesedett. Nem volt nyílt konfliktus, nem volt sértődés, senki nem mondott semmi bántót. Egyszerűen csak egyre hosszabb szünetek keletkeztek, egyre ritkább válaszokkal.
Azóta sem vagyunk rosszban, ha összefutunk, mindig van pár vicces megjegyzésünk, amit csak mi értünk igazán. De ahhoz képest, hogy korábban szinte mindent tudtunk a másikról, ma már egyáltalán nem számítunk egymásra. Pedig volt idő, amikor tényleg ott voltunk mindenben: szakításban és házasságkötésben, gyászban és örömben. Ebből a kapcsolatból azt tanultam meg, hogy a közös múlt önmagában nem garancia arra, hogy a jelenben is megtartjuk egymást. És hogy néha nem történik semmi látványos, mégis elfogy valami, ami addig természetes volt. Olvass még a témában
Igent mersz mondani a változásra? – Amikor egy lehetőség kopogtat
Őszi egyensúly és kapcsolódások: így hat rád a csillagjegyed szerint a Mérleg szezon
Hogyan ünnepled a saját sikereidet? Derítsd ki, mennyire tudsz örülni magadnak!
Önmagad vagy, vagy azt mutatod, amit mások elvárnak? Teszteld, mennyire vagy hiteles!
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
