A „Szuperhumánok” panelben Dr. Ulbert István, a HUN-REN Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet igazgatója és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára képviseli a konzervatív megközelítést. Mellette David Orban, az Actioneer alapító-vezérigazgatója és a Humanity+ korábbi elnöke hoz nemzetközi perspektívát a beszélgetésbe. Orban, aki az egyik első ember volt, aki NFC chipet ültetett a kezébe, a biotechnológia, a mesterséges intelligencia és a társadalmi alkalmazkodások összefonódásában látja a jövőt. A panel harmadik résztvevője Lévay György, a Széchenyi István Egyetem projektvezetője és az Infinite Biomedical Technologies kutatásvezetője, aki az emberi test képességeinek kiterjesztését kutatja.
A beszélgetésekben részt vesz a sorozat két nagykövete, Wossala Rozina és Szirmai Gergely is, akik korábban dokumentumfilmekben járták körbe a témát a világ különböző pontjain.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






