Hallottál már a szerelemhozó szikláról? Hát arról, hogy mi közük van a tündéreknek a finom magyar borokhoz? Kis országunk telis tele van érdekes legendákkal, csak meg kell találnunk őket. Ezúttal néhány igen romantikust gyűjtöttünk neked csokorba, melyek helyét egy őszi kirándulás alkalmával akár fel is kereshetitek.
4/4 A Tordai-hasadék legendája
Ugyan ma már nem Magyarország területén található, a Tordai-hasadékhoz számos történet kötődik a magyar történelemből. Ilyen az is, amikor a magyarok Batu kán, és a hozzája csatlakozó kunok elől menekülve itt talált menedéket.
Örökké persze nem bujkálhattak, a kánnak viszont talán nem volt kedve várakozni, így továbbállt, és egy Keme nevű kun vezérre bízta a magyarokat.
Ő felajánlotta, hogy minden kincsükért, és a hat legszebb leányért szabadon engedi őket. A magyarok készen álltak rá, hogy utolsó vérig harcoljanak, de vezérünk, Kendi Gyula húga, Kendi Ildikó öt társával együtt hajlandó volt feláldozni magát.
A nők egyetlen tőrt rejtve a ruhájuk alá, lassan lépkedtek biztos vesztükbe, Keme azonban ahogy meglátta Ildikót, azonnal beleszeretett. Kívánságára megkeresztelkedett, és seregével együtt csatlakozott a magyarokhoz.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!